Főzdenapló 04.11. – Valhalla

  • Olvasási idő: 5 perc
Főzdenapló 04.11. – Valhalla

A befelé fordulás pillanatai – jellemezhetnénk a mostani időszakot egyféleképpen. Momentum, amikor erőt gyűjtünk vagy éppen használunk fel. Általánosságban elmondható az, hogy mi emberek motiváltabbak vagyunk a változásra egy nehezebb időszakban, mint akkor, amikor minden látszólag tökéletesen működik.

Nyerőben ne változtass

– hallottuk már sokszor. Jó nagy faszságok ezek. Az életünk minden pillanata egy lehetőség a fejlődésre és ha látszólag minden jól megy, akkor sem érdemes megfeledkeznünk az útról, amin lépdelünk előre. Ez a mi első számú felelősségünk magunk irányába.

Na, de ettől függetlenül van azért az a pillanat, amikor nehéz nem a jelenben élni. Amikor legitimnek érezzük azt, hogy most csak simán kiélvezzük a pillanatot és majd egy másik nap lépdelünk előre. Például akkor, amikor nincs mit élvezni a jelenben. Akkor majd szépen megágyazunk a jövőnek és szépen komótosan ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, hogy majd amikor újra eljön a pillanat, hatalmas hévvel haraphassunk bele az élet paleo-vegán csokitortájába. Zavartalanul és lelkiismeretfurdalástól mentesen.

Ezért dolgoztunk ennyit, nem?

📷 @horpaczidavid

Hozzá vagyunk szokva ehhez a lágy ringatózáshoz. Frusztráló a lejtmenet, de annál édesebb a jó időszak. És nem felejtünk el eltenni télre, hiszen az élet már csak ilyen.

Kivéve most.

Ahogy a télnek vége szakad, mi már fel vagyunk készülve, hiszen tudtuk előre – némi ráhagyással – hogy mire számíthatunk. Hogy mikortól kezd el többet sütni a nap, és nagyjából mikor fogunk tudni majd kabát nélkül utcára menni újra. Erre vagyunk kondicionálva, amióta emberek vagyunk, elménk pedig még ennél is jóval korábbról hozza ezt magával. És pont emiatt, pont amiatt, mert a primitív korok óta evolválódó agyunk számára oly kevés meglepetés létezik, félünk az ismeretlentől. Az ismeretlen az a pont, ahol elvágjuk az eddig töretlen evolúciós sikerszériáját az őseinknek. Adaptív maradt minden zörgő bokor elől elfutni, mert azok maradtak fent, akik nem voltak túlságosan bátrak a nem megfelelő pillanatokban. Jobb félni, mint megijedni.

📷 @horpaczidavid

Érdekes, hogy a félelem és a bátorság az első gondolatunknak ellentmondva valójában nem is ellentétpárok, hiszen a gyávaság és a félelem különböznek egymástól. Az alapvető különbség, hogy az egyik teória a másik pedig empíria. Sokszor féltem az elmúlt évben, de azt gondolom, hogy meghoztam azokat a döntéseket, amiktől bátornak érezhetem magam. De hogy ez mennyire fárasztó, azt mostanra gondolom már senkinek nem kell mondanom.

Megyünk át a kollektív depresszióba, mint társadalom. Egyre kevesebb ígéretet teszünk magunknak arról, hogy majd mikor mi fog történni. Már belefáradtunk abba, hogy egy újabb dologgal próbáljuk semlegesíteni a jelen bántalmait. Belefáradtunk a bűnbak-keresésbe is.

Miért akarsz jó kedvre deríteni vagy valami nagy igazságot belemagyarázni ebbe?

– kérdezte egyszer egy barátom egy személyes tragédiája után.

Miért, mit csináljak?

– kérdeztem magatehetetlenül.

📷 @horpaczidavid

Semmit. Csak igyunk egy sört, és hagyd, hogy szomorú legyek.

Amikor egy pszichológiai kísérlet során egy kísérleti alany minden cselekvésére negatív feedbacket kap egy úgynevezett “tanult tehetetlenség” alakul ki. Egyszerűen csak abbahagyják a cselekvést. Passzívak lesznek. A gazdasági/politikai/egészségügyi világhelyzet akarva akaratlanul az anhedonia irányába sodor minket.

📷 @horpaczidavid

Fú, de lehozó ez

– mondhatnád ezen a ponton, kedves olvasó. Szerencsédre/szerencsémre a gondolatmenetemnek itt nincs vége. Az egész agymenésemnek a lényege az lenne, hogy elmondjam: minden, ami a fejünkben történik, egy teljesen természetes reakció, ami egyrészt csak nagyon kis részben kerülhető ki, másrészt nem egy szégyellni való dolog. Ér, hogy hiányzik, ami volt. Az lenne a fura, ha nem így lenne. Mi meg eldönthetjük, hogy hagyjuk-e hogy legyűrjön, vagy nem. Hogy harccal vagy harc nélkül.

Befelé fordulunk hát. Megerősítjük a legközelebbi kapcsolatainkkal a kapcsolatunkat, amennyire tudjuk, rendbe rakjuk a saját házunk táját, amennyire időnk és energiánk engedi és közben időről időre kimossuk a beporosodott ünneplőnket, hogy nehogy a nagy pillanatban ne legyen majd szalonképes állapotban.

📷 @horpaczidavid

Szóval ha úgy érzed, kedves sörcápa, hogy fáradt vagy, akkor tudd, hogy itt vagyunk egymásnak még akkor is, ha csak távolról. Ha úgy érzed, hogy azzal okozol magadnak a legkisebb csalódást, ha elkezded leépíteni a vágyaidat, amik már úgysem valósulnak meg, akkor tudd, hogy ez egy természetes és múlandó reakció. Ne vedd el magadtól a mélypont katarzisát, de tudd, hogy továbbra is itt vagyunk egymásnak. Nem mondom, hogy megígérem nem fogsz meghalni. És azt sem, hogy senki nem fog meghalni, akit szeretsz. Ez most nem az a beszélgetés. De törekedhetsz a legjobb döntésre, és nekimehetsz az egésznek úgy, mint egy viking, aki számára a győzelem vagy Valhalla a két pozitív kimenetele a csatának. És mindkettő sörözéssel végződik és mindkettő esetben büszke marad magára.

Félhetsz. De maradj bátor.

Elképesztő erőfeszítésnek voltam tanúja a Mad Scientist és a Madhouse részéről is, és soha egyetlen pillanatban nem merült fel bennem, hogy nem fog sikerülni. Mármint, hogy úgy tényleg nem fog sikerülni. Hogy egy napon majd nem lesz Madhouse vagy Mad Scientist. Ó, dehogynem. És higgyétek el nekem, hogy akármennyire utáljátok, egyszer a beerbikeok is visszatérnek majd a belvárosba.

📷 @horpaczidavid

Nem lesz minden ugyanolyan. De kis is kérem magamnak, ha minden ugyanolyan lesz. Be is baszna, őszintén. Egy évnyi belső építkezés után legyen csak szépen minden jobb. Volt időnk arra, hogy számot vessünk. Volt időnk arra, hogy kigyomláljuk a szart, kimasszírozzuk a megkövült izmokat és beolajozzuk a motorokat. Megtanultunk stoutot is főzni.

Jobb lesz. Tényleg. Megígérem neked. Megesküszöm neked.

📷 @horpaczidavid

Regisztrálj be oltásra, legyél tájékozott, dönts a legjobb tudásod szerint és nem egoból a megfelelő pillanatokban. Törődj magaddal és a családoddal. Sportolj és dolgozz olyan keményen, ahogy tőled telik. Készülj a jövőre, de ne feszülj rá a jövőre. Egy napon ez az egész majd egy történet lesz, amit egymásnak fogunk mesélni. Nem nevetve. Nem. De akármi is történt veled, jó szívvel azt tudom mondani neked, hogy jobb lesz. Álszentség nélkül kijelenthető, hogy jobb lesz egy napfényes húsz fokos délutánon majd a Mad Kertben, amikor nézitek, hogy bénázunk a projektorral, de nem zavar, mert nem azért jöttél ide, hogy minden tökéletes legyen. A sört leszámítva. És az az is lesz. És akkor majd azt fogod mondani, hogy igazam volt.

Hogy tényleg jobb.