Főzdenapló 2021.12.21. – O, o, o, o, óóóó inflációó

  • Olvasási idő: 7 perc
Főzdenapló 2021.12.21. – O, o, o, o, óóóó inflációó

Már megírtam ezt a bejegyzést félig, aztán másnap reggel lerohantam és kitöröltem az egészet, mert álmomban rájöttem, hogy túlságosan borongós, és túl van azon a ponton, ahol egy “kis belejavítás” még ezt orvosolhatja.

Aztán ma néztem az üres oldalt és azon gondolkoztam, hogy lehet-e ez egy Főzdenapló. Ha igen, akkor Évértékelő Főzdenapló legyen vagy adjak meg itt is simán dátumot? Amikor megláttam a dátumot a jobb alsó sarokban akkor úgy döntöttem, hogy ilyen frankó dátumot (a téli napforduló – a szerk) kár lenne nem megörökíteni.

Gondolom, hogy aki azon az elképzelésen volt, hogy 2012-ben véget ér a világ most azért tüzel. És be kell, hogy valljuk: valami tényleg véget ért. Minden bizonnyal azért, hogy átadja a helyét valami újnak. Amikor a South Park idevágó részeit néztem azon gondolkodtam, hogy a jövő tényleg a “kibaszott jövő” lesz? Őszinte leszek, és azt mondom, hogy a válaszom attól függ, hogy milyen napon kérdezel. Azért szerintem átlagosan 10-ből 7 napon nem értek ezzel egyet. Ebben van némi variancia a napsütéses órák számának és az “ennyi nap telt el a legutóbbi családi Covid fertőzés óta” táblán lévő számnak függvényében. Ja és persze ha hajnal háromkor a két hónapos kisfiam nem pisil szemen, akkor az is tovább termeli a rózsaszín felhőket. Mert akárhogyis szeretnénk ezt eltitkolni magunk elől, ha forgatom a fejem végül csak azt érzem, hogy a világ körülöttem forog. Kedvenc Babits versemben az A Lírikus Epilógiában ez a fájdalmas felismerés a leggyönyörűbben van leírva. Rohadt nehéz kollektív szinten objektíven gondolkodni minden pillanatban.

Próbálok azért elvonatkoztatni, és megpróbálok nem szubjektív lenni amennyire lehet, és amennyire szükséges.

A világ egy része szerintem jobb lesz és igyekszünk ezen a részen lenni. A másik része… Fogalmam sincs.

Ahogy kezdenek a vendéglátósoknál elfogyni a kisegítő 10 milliós hitelek év végén, egy második hullám látszik bedobni a törölközőt. Ez a direkt következménye a válságnak és a válságkezelésnek is. Ha a decembered szarnak ígérkezik, akkor valószínűleg a legjobban teszed, ha még most kiszállsz, mert a január és a február garantáltan rosszabb lesz. Egy vállalkozás esetében a potenciális bukó jóval túlszárnyalja akár évek projektált profitját is. Főleg, ha belevesszük, hogy most még értékes lehet egy vendéglátóhely bérleti joga, mert még van, akinek van kedve belevágni. Ez persze spekuláció. A december és az év eleje közötti kapcsolat viszont nem spekuláció, az tény, ami mindig így van. Nem feltétlenül “mi” csináljuk rosszul: a válság és a válságkezelési módszerek egyaránt egyenlőtlen helyzetet alakítanak ki a különböző ágazatok között.

A vírus otthon tartja az emberek egy részét lokális és nemzetközi szinten is és megváltoztatja a pénzköltési prioritást a “déli” hedonizmusból az “északi” introverzió irányába, ahol az otthon melege és az otthoni körülmények kerülnek abszolút előtérbe, és egy puha melegítőnadrág jócskán felülmúlja egy ugyanennyi pénzből kihozott esti borozást a barátokkal. Mert az előbbibe nem halhatsz bele, ugye. Ezzel nehéz vitatkozni.

A válságkezelés felett is nehéz pálcát törni, mert az egész monetáris, kapitalista rendszert kéne megkérdőjeleznünk hozzá. Van 10 versenylovad, de fele annyi verseny lesz. Nem minden lovad futamszáma feleződik, hanem az általad alkalmazott lovak száma. Ha a versenyek száma tizedelődik, akkor csak a legjobb lovad fog menni. Minden. Egyes. Alkalommal.

Egyszer azt olvastam, hogy amíg látod a darukat a városban, addig nincs gazdasági válság. Hát mi most mindent feltettünk arra, hogy a daruk maradjanak, lévén az építőipar az első számú versenyló. Máshol vannak ennél jóval kiegyensúlyozottabb megoldások de ha a rövid, közép és hosszútávú hatásokat nézzük, akkor hatalmas különbségek lehetnek azt illetően, hogy ez most mennyire jó vagy nem jó. Hogy mit áldozol fel és miért. Hogy mi a szükséges rossz, és mi az a kompromisszum, amit meg kell hoznunk, vagy amit éppen nem hozhatunk meg. Ez iszonyatosan attól függ, hogy kit kérdezel. Nem objektív. Kicsit sem. Erről elég sokat írtam a gazdasági ember vs morális ember bejegyzésben.

Amikor például ültünk egyik nap a Madhouse-ban és azon szomorkodtunk, hogy egészen egyszerűen nincsenek munkakereső szakácsok, én feltettem a kérdést, hogy miért nem jönnek haza külföldről, hiszen ott még jobban be vannak zárva mint itthon, ráadásul a fizetések lassan közelítik a kintieket, a megélhetési érték szempontjából meg főleg. A válasz az volt, hogy azért, mert másfél éve kapják a fizujukat és be sem kell járni dolgozni. Na ez például szívás. Már középtávon is. És ez nem fenntartható. Kérdés, hogy szükségesek-e a fenntartható megoldások. Megint csak attól függ, hogy kit kérdezel, vagy hogy mi a célod.

Mindenesetre kialakult az, hogy az első számú versenylovakba azért mindenhol ömlik a pénz, és mindenki valahol ezeknek a közelében szeretne legyeskedni. Akinek nem számít a karrier, az szimplán búcsút int az eddigi életének és átnyergel a “nyerő csapatba” ezzel egy hatalmas űrt hagyva maga után, hiszen tanárok, pékek, művészek és rendőrök továbbra is kellenének. A tanárok és rendőrök esetében már tudjuk, hogy a kupec éppen kispadra helyezte őket, viszont a pékek az úgynevezett versenyszférában helyezkednek el, ahol magánvállalkozások próbálnak életben maradni.

Így hát kialakul az a vicces helyzet – és ezen a ponton megjegyezném, hogy ez csak az én elképzelésem – hogy aki ott akarja tartani a saját szektorában a kikacsingató munkaerőt, a juttatásait az első számú versenyló juttatásaihoz kell mérnie, hiszen ellenkező esetben nem tudja megállítani a tömeges elvándorlást. A fizetési igények tehát ugrásszerűen növekednek szinte minden releváns szektorban, ami növeli a gyártás/szolgáltatás költségét és a produktum költségét is ezáltal. A nem versenyszférában dolgozók számára ez az úgynevezett stagfláció, amikor minden drágul megállíthatatlanul csak te vagy éppenséggel magadra hagyva. Ez egy katasztrófa, ne szépítsük.

A versenyszféra pedig egy megállíthatatlan lángoló kerék, amiből folyamatosan esnek ki azok a vállalkozások, akik nem tudnak a heti új igényeknek megfelelni. Végül kiszelektál/kivet magából mindent, ami profitabilitásban nem tudja felvenni a versenyt az építőiparral, techkel, stb, halálra ítélve a szerelemvállalkozások jelentős részét.

Sör.

Mielőtt ezt a bejegyzést is kitörölném. Jöjjön a sör.

A Pénzcentrumnak adott interjúmra a válaszokat végül elfelejtettem visszaküldeni nekik, úgyhogy akkor most megosztok belőle itt részeket.

Mi volt idén?

A 2020-as káosz után 2021-ben már számítottunk rá, hogy egy új “világrend” az, amihez alkalmazkodnunk kell. Szeretném azt gondolni, hogy légvárépítés helyett sikerült jól megtippelni, hogy mi lesz a 2021-es valóság és ez is hozzá tudott ahhoz járulni, hogy végül egy sikeres évet zártunk. Nagyon sokat segített az is, hogy a járványhelyzetre tekintettel először budapesti cégként is lehetett pályázati pénzeket igényelni. Bár “direktben” nem sokat kaptak az ehhez hasonló vállalkozások, hatalmas volt a támogatott hitelek és a pályázatok általi segítség az újraindulásban. Aki előre szeretett volna menekülni és alkalmazkodni minél gyorsabban, annak volt erre lehetősége. A webshop már nem tért vissza a lezárások alatti számokhoz, de messzemenőleg túlszárnyalta a válság előtti állapotot, ami nagyszerű. Egészen pontosan 350%-ra sikerült növekednünk ezen a téren. Talán mondhatjuk azt, hogy a fogyasztókkal való szorosabb kapcsolatot sikerült megtartani és ez egy nagyszerű dolog. 

És hogy mi lesz 2022-ben szerintem?

Szerintem a Kraft sörpiac felett sötét fellegek gyülekeznek, mert túltermelési válság van a láthatáron. Ez szerintem azért fog bekövetkezni, mert túlságosan sok sörfőzde gondolja azt, hogy növelnie kell a kapacitását és túlságosan sok vállalkozó, hogy érdemes a nulláról új sörgyárat építenie. A fogyasztók ebből szerencsére semmi rosszat nem fognak érzékelni, ők valószínűleg minden idők legszéleskörűbb kínálatát fogják majd megtapasztalni az új évben.

Ide beszúrnám már így utólag azt, hogy mivel minden alapanyag terén legalább 20%-os a drágulás (van, ahol 2000%), és az infláció miatt a béreket is korrigálnia kell mindenkinek idővel, egy általános drágulásra lehet számítani. Sajnos ez van.

A háttérben viszont súlyos ígéreteknek és üzleti terveknek kell majd teljesülnie, ami a legkisebb hiba esetén is kártyavárként dőlhet össze. A minap például becsődölt az ország egyik legnagyobb disztribútora, ami kisüzemi sörfőzdék sokaságát hagyta kifizetetlen számlákkal parlagon. Egy ehhez hasonló dolog hatalmas csapás lehet egy pengeélen táncoló vállalkozásnak. 

Mi egy utolsó hajrára vagyunk attól, hogy az álmainkat megvalósítsuk és kvázi befejezzük a sörfőzde építését és fejlesztését. Elképesztően izgatottak vagyunk emiatt, szuper érzés látni az út végén a kockás zászlót. 

És hogy milyen pozitív gondolat az, amivel – állítólag – a tíz napból heten permetezem magamból a szivárványt?

Szerintem meg fog jönni az embereknek az esze, ahogy az egzisztenciális gyász sötét szemfedője lekerül a fejükről. Egy demoralizált generáció lázadó gyermekei vagyunk, és hiszek abban, hogy változtatni fogunk a világon. Nem csak itthon, de az egész világon.

Én hiszek az emberiség kollektív traumás növekedésében.