Mostanában sokat írok erről a témáról, és ennek ellenére azt gondolom, hogy amikor elcsépeltnek tűnik a téma, akkor valójában már nem is arról beszélünk, mint korábban. Az ügy egyre körvonalazottabb, a jövő egyre biztosabb, a helyzet egyre kiélezettebb. Amikor tavaly decemberben írtam erről, akkor a globális 10-20%-os áremelkedés jelent meg mindenhol éves szinten. Emellé persze, mint minden tisztességes infláció mellé, némi növekedés is párosult, és lepattinthattuk azzal a dolgokat, hogy a fizetések is azért növögetnek. Ez egy beszédtéma, és ez egy szituáció, de az a szituáció köszönőviszonyban sincs már azzal, ami most következni látszik.
A mostani szituáció egy sokkal kevésbé ismert fogalommal jellemezhető. Ez a stagfláció. Nagyon egyszerűen: ez egy folyamatos intenzív árnövekedést jelent különösebb gazdasági növekedés nélkül. Brutálisan egyszerűen, minden drágul, de neked nem lesz több pénzed rájuk.
A magánéletben mára gondolom már nem kell senkinek különösen magyarázni, hogy mit jelent ez. Ha bármilyen termék vagy szolgáltatás esetében figyeli bárki az árakat, akkor elég egyértelmű a folyamatos drágulás. Na de hogy kell ezt elképzelni egy vállalkozás esetében?
Hogyan élnek a cégek napról napra, és hogyan lehet jövőt tervezni ebben az időszakban?
Nos, úgy kell elképzelni a mostani helyzetet például, hogy egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy az eddig 800 000 és 1 000 000 forint közötti áramszámlánk ugyanannál a termelésnél most 3 500 000 forint. Ez mondjuk az elmúlt pár hónap. Mire összeszedtük az állunkat, közölték, hogy a jövő hónaptól még 20%-kal lesz több. Kell, vagy nem kell, kész.
A Keykeg rendelésünkről kaptunk egy emailt, hogy nem fogják teljesíteni a megrendelést, csak ha még 17%-ot fizetünk. Igen, azt a rendelést, amit elfogadtunk és visszaigazoltak egy adott áron.
A kémény építésénél (igen, ez még mindig a Põhjala főzőház) 800 000 forint helyett 2 000 000 lett az alapanyag és örüljünk, hogy egyáltalán megjött, hiszen közben írták, hogy ha ezen a héten rendelnénk, akkor már 2 800 000 lenne. A Madhouseba kihozzák hétfőn a tojást 78 helyett 118 forintért, és ez már az a kategória, amit nem is jeleznek előre. Az előre lekötött maláta, komló, sörösdoboz és miegymás esetében megkötött szerződéseket mondanak vissza, és egészen egyszerűen azt írják, hogy nem adják oda a szerződött árakon, és kész. Deal with it.
A Mad Garden Budába rendelt wc konténer (avagy a Mad Garden Budi) két hét alatt 15%-ot drágult, de itt még nem mondták vissza a szállítás napján. A beszállítók nagy részénél napi árak vannak, aznap érvényes egy árajánlat és még az sem garancia semmire.
De hé! Nem panaszkodni akarok ám, és nem is akarom, hogy panaszkodásnak tűnjön. Szeretném viszont megmutatni, hogy hogyan telik jelenleg egy magyarországi vállalkozás átlagos napja, és hogy milyen problémákat kell megoldani napról-napra.
Általánosságban azért elmondható, hogy ha egy-egy vállalkozás azzal szembesül, hogy akkor most fizess négyszer annyit ugyanazért, akkor az para. Sokaknak nincsenek tartalékai, a kicsik nagy része hónapról hónapra él, és minden ki van élezve. Egy ideig jobb híján saját maguk és a fogyasztó között osztogatják szét ezeket az extra terheket. Mindenki attól fél, hogy ez az áremelése fogja kiverni a biztosítékot, és majd most veszíti el a közönségét. Az éttermek már sima papírra nyomtatják az étlapot, hogy akár hetente újra lehessen nyomni. Közben persze kapják az ilyen visszajelzéseket a fogyasztóiktól, hogy:
“most vesztettél el még egy embert”
Ez aztán az igazi ellenszél. A nagyáruházak a fél évre előre bekért árakkal és az ügyesen megírt szerződésekkel még egy ideig tudják azt a látszatot kelteni, hogy a drágulás csak bizonyos szektorokat érint, de – bár ezzel a fél év késleltetéssel – ők is kénytelenek lesznek alkalmazkodni. Már most is jóval drágább egy általános bevásárlás, mint három hónapja. És ez még az az állapot, amikor nem vagyunk az igazán intenzív fél évben benne, plusz árstop is van egy csomó dologra. A kisebb beszállítók persze itt is attól félnek, hogy ha megszorítások lesznek, akkor ők lesznek elkaszálva.
“Dobjátok ki a Casino Mocca-t, most elég lesz az Illy.”
Azt pedig tudni kell, hogy bekerülni egy nagyáruházba nem könnyű és csak egy nehezebb dolog van ennél: bekerülni újra, miután már egyszer kikerültél.
Egy biztos, nem lennék most olyan vállalkozás, aki a középáras szektorban akar növekedést elérni. Jó pár ilyen sörfőzdét ismerek most, és ha azt mondom, hogy féltem őket, akkor finoman fogalmaztam. Én arra tippelek, hogy – mint minden válság esetében – az alacsony áras és a prémium szektor lesz képes a legtovább fennmaradni. Azt gondolom, hogy kivételesen jó helyzetben vagyunk, mert az utóbbiba tartozunk. Az árazásunk továbbra is a bekerülési költségeket követi, nem tervezünk profitálni a mostani helyzeten (sőt…) és ezt a fogyasztóink is tudják. Valahogy azonban el kell, hogy számoljunk évi negyven milliónyi extra áramszámlával és az isten tudja, hogy még mivel. Sokszor kivárunk az emelésekkel, hátha helyreállnak a dolgok, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem terveznek helyreállni. Eddig keveset kellett magyarázkodnunk, és ennek nagyon örülök. Ez azt jelenti, hogy megbíznak bennünk. Szerencsére egy elég magas túlkerestet is van a termékekre, és ha baj van, akkor először csak annyi fog történni, hogy mindenki megkapja, amit szeretne.
Hogyan lehet tervezni ebben az időszakban?
Ez megint azért kacifántos ügy, mert mi ugye már bő két éve erre számítunk és ez alapján építettük fel az üzleti modellünket az elmúlt időszakban. Minden arra ment ki, hogy úgy fejlődjünk, olyan irányba, hogy az a lehető legjobban elviselje a potenciális gazdasági válságot. Továbbra sincsenek hatalmas tartályaink meg őrületes növekedési terveink.
Szerintem fontos, hogy a vállalkozások annak ellenére, hogy folyamatosan növekszik az összes költségük, megértsék, hogy akármennyire fáj anyagilag, mindemellett a fizetéseiket is emelniük kell. Mi idén is épp benne vagyunk egy mindenkit érintő emelésben. Aki ezt elmulasztja, az el fogja veszíteni a munkaerejének egy részét az elején, ami veszélyezteti a pozícióját a kitörni készülő viharban. A prémium szektorra ugyanis továbbra is igaz, hogy akkor lesz jó a termék, ha boldog emberek készítik.
Amikor már kitört a vihar, az várhatóan egy munkanélküliségi járványt fog magával hozni. Nem merem azt tippelni, hogy az állami szektorok fognak először úgy istenigazából bedőlni, de egy kicsit ettől félek. Az alacsony áras szektor majd felszívja a keletkező munkaerő egy részét pofátlan ajánlatokkal, építve a kényszerhelyzetre, a prémiumszektor meg eldönti, hogy melyik oldalra áll. Jelenleg egy nagy munkaerőhiányos állapot van ugye, és érdekes lesz megélni azt, amikor majd megfordulnak a szerepek. Ilyenkor lehet csúcsjátékosokat szerződtetni azoknak, akik megmaradnak. Ez például a Madhouseban most úgy néz ki, hogy össze is jött.
Mi a magunk részéről fix pontként meg szeretnénk maradni ebben az állapotunkban, de a Mad Garden Buda most talán a vihar előtti utolsó nyújtózkodás. Bár a nyújtózkodás terén nem érdemes magunkat alábecsülni, mert fura dolgokra vagyunk képesek szorult helyzetben is (lásd Madhouse nyitás a féléves karantén előtt).
A lélektani részét illetően azt gondolom, hogy ideje a ma emberének megtapasztalnia azt, hogy a modern ultrakapitalizmus milyen fenntarthatósági korlátokkal rendelkezik. Ha úgy adódik, akkor még az is lehet, hogy rájövünk arra, hogy a politika és a gazdasági csúcsragadozás két egymásnak ellentmondó dolog, és elfelejtjük azt az elképzelést, hogy a világ pénzügyi elitje majd gondos gazdaként fogja kezelni a rá bízott országokat. A magam részéről határtalan izgalommal és némi félelemmel nézek elébe a ránk váró időszaknak és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy rengeteg értékes dolog képes lesz a fennmaradásra és sok olyan dologról, amit elveszítünk, fog majd később kiderülni, hogy nem is volt rá valójában szükségünk.
