“So close, no matter how far”
A semmiből keveredett bele gyerekkorom egyik kedvenc klasszikusának első sora az életembe egy pillanatra, és egy sor gondolatot indított el azon az úton, aminek a végére ezek a küszöb alól a tudat szintjére kerülnek.
Érdekes helyzetben vagyunk mi így együtt. Egy csapat kölyök, akik még nem szerettek volna felnőni, aztán most meg ez van. Gondolom sokunknak megvan egy menekülőútja akkor, amikor egy kicsit sok lesz a felelősség vagy a feszültség. De hova bújsz akkor, amikor az egész világ feje fölül söpörte le a szél a fedelet? Mikor a társas összehasonlítás megbukik és az egyetlen hely, ahova fordulhatsz megváltásért, az saját magad vagy.
Három idősíkkal tudunk ugye dolgozni és amikor a valóság, a jelen egy kicsit sok, két kvázi-fiktív síkon indulunk el: a múltban vagy a jövőben. A múltban, ahol az üres húrokat pengetve úgy éreztük, hogy ez már maga a nagybetűs élet és fantasztikus volt. Aztán sörfőzdét csináltunk és emlékeztek a fesztiválokra? Emlékeztek egymásra? Mert bevallom őszintén, hogy nagyon szívesen tennék ezekből a másik idősíkba, a jövőbe is, ami olyan közel van, hogy már mindegy, hogy mennyire van távol. Mert már akkor is kivárjuk, ha…
Szóval a múlt
2020 egy annyira grandiózus év volt, hogy belegondolni is elképesztő, hogy milyen lehetett volna egy másik életben. És fölösleges is. Mert itt állunk mi, a kölykök akik nem akartak felnőni de muszáj volt nekik. És ezért nem lehetünk nem hálásak. Nem csak mi, mint a főzde, hanem mi, mint emberiség. Ez a tanulópénz annyival de annyival lehetett volna több. Mindezt persze globális formában kell érteni és még véletlenül sem szeretnék egyéni tragédiákkal szemben tiszteletlen lenni. Egyéni tragédiák azonban mindig voltak és mindig is lesznek. A fő történetszálat viszont nem negligálhatjuk.
Nem vagyok egy belenyugvó típus, a türelmetlenségemből meg kritikus szemléletemből pedig inkább adnék egy kicsit annak, akinek nincs elég. Szeretek a napnak élni és nem kifejezetten szeretek tervezni. Belefájdul a fejem, amikor belegondolok, hogy milyen lehetett ez az év annak, aki nem ilyen, mert nekem nehéz volt. Imádom megkérdőjelezni az összes ingert, ami ér, de ez a szintű bizonytalanság már egy olyan ős-belenyugvást és ős-bizalmat igényel, amivel jelenleg még nem rendelkezem. 2020-ban valószínűleg szerzetesnek lenni volt a legkönnyebb. Végül minden kétséget kizárólag beigazolódott Buddha meglátása, és az élet valóban szenvedés? Passz, mindenesetre ezen meditálni gondolom egyszerűbb volt idén.
Marci azt mondta a tavalyi év végén, hogy 2021 egyik fő témája a sörös szcénában a mentális egészség lesz. Úgy gondolom, hogy pontosan értem, hogy mire gondol.
A sör minden, csak nem kijárási korlátozás. A kraft szcéna minden, csak nem határzár. A sörfőző pedig mindenre számított, csak erre nem. Ha belegondolunk, akkor mindegy, hogy milyen stádiumban van. Még nem futott be? Most futott volna be? Már befutott? A problémák nem szűnnek meg, csak átalakulnak. És ne tegyünk úgy, mintha a pénz egy olyan fő mutató lenne ami magától értetődően adja az előjelet az év végi összesítő elé. Nem kellett bukni pénzt ahhoz, hogy nehéz legyen.
De már látszik a vége
Hogy ez majd mennyire dolgoztatja meg újra a szerzetesek egoját, az lassan kiderül.
A jövő tekintetében meg eldönthetjük, hogy mivel mérgezzük magunkat. Inkább a rövidebb vagy inkább a hosszabb sztorival. Mert hogy megváltás egyikben sincs igazán. Az egyetlen hely továbbra is te magad vagy, aki ezzel a kiváltsággal rendelkezik. A kérdés, hogy hajlandó vagy-e ilyenekkel dobálózni.
Még pókeresként az volt a meglátásom, hogy az igazán profik tudnak a legjobban veszíteni. Azt gondoltam, hogy a klasszisokat az egész jóktól ez különbözteti meg.
Kétféleképpen tud valaki jól veszíteni
Az egyik: végig az eszünknél vagyunk, nem veszítjük el a fejünket, és folyamatosan minden energiánkkal arra koncentrálunk, hogy minimalizáljuk a kárt. Mindezt úgy, hogy elfogadjuk az időszakos balszerencsét, mint az élet részét. Sokan ilyenkor “pihenés” gyanánt több időt fordítanak a saját játékuk fejlesztésére. Ez nem feltétlenül önámítás, balszerencsésnek lenni egy picit fárasztóbb, és így optimálisabb a munkaidő kihasználása. A másik, hogy nem az anyagi zérótengelyt tekintjük zérótengelynek, hanem az élet alakulásának abszolút szubjektív tengelyét. Fejben elképzeled, hogy itt most egy nagy lefelé lejtő van és te igyekszel nem az x nulla pontján lenni, hanem az x+1 ponton, mint mindig. Ez hosszú távon 1-et profitáló játékossá fog téged tenni, hiszen az élet kiegyenlíti saját magát. A pókerasztalnál legalábbis. Előbb vagy utóbb.
Bonyolultan hangzik?
Pedig a legegyszerűbb dolog a világon. Pókeresként az életed végén ugyanis a bankszámla egyenleged fogja meghatározni, hogy mennyire voltál sikeres. És ez egyszerű. Tudjuk, hogy mit kell nézni. Az élet szubjektív zéró tengelyét pedig “expected value” azaz EV görbének nevezik és még csak nem is szubjektív. A rendelkezésedre áll és bármelyik pillanatban megnézheted, hogy éppen szerencsésebb, vagy szerencsétlenebb vagy a kelleténél. Tudod, hogy te vagy-e a felelős a történésekért és még azt is hogy mennyire (persze van egy úgynevezett EV variancia, amibe most nem megyek bele). Ennek ellenére az emberek halálra idegesítik magukat a véletlen alakulásain. Pedig milyen egyszerű lenne a dolguk, nem? A való életnél biztos, hogy sokkal egyszerűbb. De ha az ember kontroll-freak, akkor az itt nagy szívás.
Mit kell nézni most vajon? Ki fogja magát egyenlíteni az élet? Egyáltalán nevezhetjük a mostani állapotot lejtmenetnek, vagy annyira komplex, hogy fölösleges lenne arra törekedni, hogy bármilyen skálán elhelyezzük?
Amit tudok, hogy tudok büszke lenni arra, ahogy intéztük 2020-at, és tudok rezonálni azokkal a döntésekkel, amiket meghoztunk. Még utólag is. Egy ennyire absztrakt év után szerintem ez minden, amit tehetünk.
A fogyasztóink minden adandó pillanatban jelezték, hogy jelen vannak, és az én jövőmben egyértelmű, hogy majd lesz egy pillanat, amikor a mostani jelen egy olyan kvázi-fiktív múltbeli idősíkká változik, amiről majd eldönthetjük, hogy mit kezdünk vele.
De azért őszintén: 2020 egy olyan év volt, amiről valószínűleg fogunk mesélni majd későbbi generációknak.
A fotókért köszönet: 📷 @horpaczidavid 📰 @piqniqbudapest
🌐 https://piqniq.hu/nagykep/temak/23-tema-kulonbozo-fokon/
