2019 Évértékelő | 2020 Előretekintő

  • Olvasási idő: 8 perc
2019 Évértékelő | 2020 Előretekintő

2019 a nagy választásról szólt, amit egy jól induló sörfőzdének a pályafutása egy szerencsés pillanatában meg kell hoznia: nagyobb vagy jobb?

És mielőtt mindenki hanyatt esne a székében, hogy “tudtam”, elmondom, hogy amikor úgy éreztétek, hogy “bullshit” amikor azt mondják a főzdék, hogy semmi sem fog változni a minőségben a növekedés hatására, akkor ez miért egyszerre igaz ÉS bullshit.

Azért mert van mondjuk tételezzük fel egy Jam72 sörünk, és ezt a sört most már nem 2000 literes tartályba fogom főzni, hanem 10000 literes tartályba, a minősége pedig nem igazán fog változni. Belemegy a komló, meg minden. Ugyanazok a gombok, nagyobb a vas. Megkóstoljuk, fasza. Jó lesz. A történet viszont nem áll meg itt. Vannak ugyanis azok a sörök, amikből 10000 litert nem lehet eladni európai szinten sem épkézláb minőségi lejárati időn belül. Ezen a szinten már nem romlásról beszélünk, hanem hogy meddig finom.

Ezeket a söröket továbbra is 2000 literben kéne főznöm, de mivel 5000 literes a főzőházam, már nem tudom. Persze van egy-két 5000 literes tankom az “experimentálnak” (mert ugye egy 5ks főzőház 10+-os tartályra van), de az is sok. Azt sem akarom, hogy rám maradjon, és adott esetben 5 millióm sincs egy agymenésnek az alapanyagára. Szóval nyisszantunk egy picit innen, egy picit onnan, és végül lesz egy pillecukros stout, kicsit jön a vanília, 6,5% alkoholtartalommal, korrekten. Nem az a sör, amit akkor főztem volna, ha 2000-re tervezek. És akkor még nem is beszéltem azokról a sörökről, amikből 1000, vagy inkább 400 liter bőven elég az egész kontinensre.

Minél speckóbb, amit csinálsz, annál nagyobb kell, hogy legyen a rádiuszod a disztribúciójához, hogy megtalálja azt a maroknyi embert, aki pont erre vágyik.

Szóval ha ide jutottunk volna – mármint, hogy új termelőüzemet építünk – akkor azt írhattam volna, hogy minden marad ugyanúgy, és szinte mindenre tudtam volna fasza diplomatikus választ adni, kivéve arra, ha valaki azt írja, hogy:

“Oké, de miért nem lesz jobb? Miért csak ugyanolyan?”

Nos, igen. Rátapintottál a lényegre, kedves kommentelő.

Mert ha szintén ott vagy, hogy már megbízható cégnek nyilvánítanak, és tudsz kapni hitelt, meg te is mellé tudod rakni a 20%-odat, akkor – ha tudod, hogy kell – végül is olyat is fejleszthetsz, amitől jobb lesz. Nem feltétlenül több, de jobb. Vagy max egy picit több. De nem 10-szer annyi, hanem mondjuk másfélszerese. Viszont jobb.

Ha lett volna sörös lap, ami interjúkat készít sörfőzdékkel, és nem csak a szájukba ad egy-két ökörséget, meg nyereményjátékokat indít a követők növelése céljából, akkor neki azt mondtam volna, hogy ez 2019 nagy kérdése Európában, és bármerre néz az ember, a releváns nevek mind leteszik a voksukat az egyik oldalra.

Több, vagy jobb? Kína, vagy Dánia? Focistadion vagy tasting-event? Tartály vagy labor? Befektetők vagy függetlenség? Csapkihelyezés vagy taproom? Dry hopped lager vagy wild ale?

Aztán jött a BPBW, ami az én fejemben átvette a Főzdefeszt szerepét. Az éves “kipakolás”, ahol ott vannak az ország nagyobb nevei, és megmutatják, hogy hol tartanak sörfőzés terén. Mi pedig hoztunk egy MadX sört, egy Barrel Project sört, az ország első Melomeljét és az első Imperial Pastry Gose sört. A melomelnél reméltem, hogy nem csinálok magamból hülyét, mert úgy jöttem haza Bergenből korábban, hogy “na gyerekek ez lesz a tuti higgyetek nekem”.

A Techno Viking bemutatása hatalmas élmény volt. Pontosan az történt, ami a fejemben megfogalmazott kimenetelek közül a legoptimistább volt.

A Szilvás Gombócról fogalmam sem volt, de tényleg. Az annyira kísérleti volt, hogy végül csak pár palackot vittünk ki. És ennek a sörnek a kialakulásánál (is) hatalmas szerepe volt a srácoknak a főzdéből, mert én csak az alap ötletet adtam meg, ők voltak azok, akik létrehoztak valamit, ami még nem is nagyon létezett korábban soha.

A kreativitás bizonyos szintjei csak akkor tudnak megvalósulni, ha az ember közvetlen napi kapcsolatban van az anyaggal.

Szóval a Szilvás Gombóc ebből a szempontból örök dilemma lesz, mert – bár furán hangzik, de – ez a stílus tényleg a mi fejünkből pattant ki. Senkivel nem találkoztunk még, aki hasonlót főzött volna, és a stílusnevet is mi adtuk. Azóta akik ilyet főznek Európában, mind kóstolták előtte a miénket.

Az hogy ez végül mennyire állja meg a helyét, és volt-e esetleg Amerikában hasonló korábban, marketing szempontból tök mindegy, mert soha senki nem fog arra emlékezni, hogy ki talált ki egy új hypeot. A sör sikere az ízéből fakad, a többi nem annyira számított soha. Funkcionálisan meg megint csak tök mindegy, mert mivel nem tudtunk róla, mondhatjuk, hogy belső inspirációról és eredeti ötletről van szó, ami nagyon jó jel.

Ez azt jelenti, hogy eljutottunk arra a szintre, hogy stílusokon kívül, szabadon mozgunk az alapanyagok és a tulajdonságok között, és meg tudjuk valósítani azt, amit kitalálunk, korlátok nélkül.

A Techno Viking első lett az első napon, a Szilvás Gombóc pedig második a második napon. 120-120 sör közül. És ez már nem az év hazai sörfőzdéje díj volt, vagy valami még ennél is semmitmondóbb, hanem ez egy nemzetközi mezőnyben egy nemzetközi közönség értékelése volt. Megint csak szeretném leszögezni, hogy ennek az a lényege, hogy innentől csak még bátrabban merünk hozzányúlni az új gondolatokhoz. Nincs díj vagy jutalom vagy ilyesmi. Csak te vagy, meg a saját magadba vetett bizalmad vagy annak hiánya.

És aztán jött a valamelyik hónap – aminek illene utánanéznem, de nem fogok – és a Brewdog Budapesttel közösen csináltunk egy sört a Brewdog Collabfestre. Ez azért volt jelentős, mert az angol piac nekünk mindig állati nehéznek bizonyult. Rettenetesen jó főzdék vannak, és szinte ugyanolyan egyszerű nekik Amerikából sört hozni, mint Kelet-Európából. Meg egyébként is minek. Csak ha nagyon nagyon nyomós okuk van rá, akkor exportálnak innen.

A többiek véleményével szembe menve én ide is egy pastry sourt találtam ki, a Blackcurrant Triflet. Sok veszekedés és intenzív pillanat után végül csak összejött a dolog, és megkaptam azt a bizalmat, amire szükségem volt. A Trifle pedig megnyerte a collabfestet, az emberek pedig az értetlenség mámorában fogyasztották azt a cuccot, ami totálisan a mi agymenésünk volt. Nincs az a DDH DIPA siker, ami felér ezzel az érzéssel. Az egy jól elkészített létező valami, ez pedig tök új.

És soha nem került volna 10000 literes tartályba.

Egész évben fejlesztettünk. Már leírni is rossz, mert csak eszembe juttatja azokat a szörnyű pillanatokat, amikor azt éreztük, hogy elbasztuk. Hogy ez most túl sok vagy túl nagy vagy túl drága volt, és tönkretettük magunkat úgy, hogy tök jól ellavírozott volna a főzde akkor is, ha semmit nem csinálunk. Hónapról hónapra szisztematikusan halálra rémítettük egymást, és az egész egy nagy “test of faith” volt. Hogy elhisszük-e azt, hogy végig lehet nyomni az egész évet egy hajszálon egyensúlyozva hétről-hétre. Ahogy volt fölös akármennyink, azonnal vettünk csempét, vagy gyantát, vagy banánt, vagy egy teljes dobozolósort.É

A dobozoló sort például tök véletlenül vettük meg. Nem biztos, hogy tudjátok, de folyamatos palackhiány van, mert kvótában lehet csak gyártani a környezetszennyező mivolta miatt. 2018 év végére elfogytak a palackok, és retteneteset szoptunk 2019 év elején azzal, hogy nem tudtuk mibe tölteni a sört. Aztán szeptemberben bemondták 2019-ben is, hogy akkor most szállt el a kvóta, és innentől tarcsiból dolgozunk, és próbáljuk összeszedni mindenhonnan, ami van.

Na erre nem lehet építeni egy főzdének az életét. Főleg azt, amit mi csinálunk, amikor hétről hétre élünk, és minden műszak számít. És akkor hoztak egy új koncepció alapján működő dobozolót Budapestre megmutatni, amibe Gergő már egy ideje szerelmes volt. Én meg azt mondtam, hogy ha hagyjuk, hogy ez a gép elhagyja az országot, akkor nem tudom garantálni, hogy nem csődölünk be a faszba. Ismét.

Nem hagytuk.

A taproomnál mindig elhatározzuk, hogy meglesz, de nem tudjuk eldönteni, hogy hova menjen úgy, hogy a MadX sörök ne tegyék tönkre az egész üzemet potenciálisan. Nem tudjuk, hogy pontosan mennyire kell félnünk, és ezért annyira félünk, amiről biztosan tudjuk, hogy ennyire még nem számít hülyeségnek félni.

Amikor pedig úgy döntött az élet, hogy a főzdék már nem tudnak megegyezni arról, hogy milyennek kéne lennie egy Kraft fesztiválnak, akkor úgy éreztem, hogy ez nekünk katasztrofálisan rossz, mert mi arra építjük közben fel a jövőnket, hogy az emberek ide jönnek sört inni. Úgyhogy megcsináltuk a Madfestet.

Az első alkalommal azt mondtam, hogy próbáljuk meg valahogy összehozni azt, hogy 80 ember eljöjjön, és akkor nem fogunk nagyot koppanni.

Sokan jöttek.

A másodiknál azt mondtam, hogy reméljük azt, amire kicsi az esély, hogy ugyanannyian el fognak jönni.

Még többen jöttek. A harmadiknál biztos voltam benne, hogy a hideg miatt visszaesik.

És nem esett.

A negyediknél pedig gyakorlatilag kérleltem Marcit, hogy tervezzünk 30%-al kevesebb emberre, mert egyszerűen képtelenség, hogy januári mínuszokban az emberek kijönnek csak miattunk.

És nem.

Minden pesszimizmus ellenére továbbra is úgy tűnik, hogy ha az ember valamiért nagyon sokat dolgozik, akkor az összejön. És hogy az emberek csak azt nem szeretik ami szar.

Most vagyunk azon a ponton, hogy szinte bármilyen üzleti titkot kifecseghetek, mert eddig már kb csak Marci, Gergő meg pár családtagom jut el az olvasással.

Nem tudom mit merjek írni a jövőről. Hazai és külföldi téren is hoznak sörfőzdék szerintem hibás döntéseket, de közben meg történnek nagyon jó dolgok is. Csak ki kell válogatni a zajból azt, amire érdemes figyelni.

Bárki, aki a sörszcénát figyelemmel kíséri, az ezen a ponton kérdezhetné, hogy:

Nem félek-e attól, hogy a meglévő és új piaci szereplők épülő termelőüzemei tönkreteszik a hazai piacunkat?

Erre én azt felelném, hogy a minőségi (!) craft sör piac is szegmentálódni fog árfókuszra és minőségfókuszra. A potenciális nagy szereplők az első csoportban fognak versenyezni, mi pedig nem tervezünk itthon nagyon tovább terjeszkedni. Megvannak a partnereink, akikkel szeretünk dolgozni. Az összes többit pedig vagy külföldre, vagy direktben szeretnénk értékesíteni. Ebbe nem szólnak bele ezek a tervek.

2020 az első olyan évünk lesz, ahol már szinte az egész évünk le van osztva hétről hétre utazásokra és eseményekre. Kemény menet lesz. De ez volt a titkos vágyunk. Amikor a jövőre tervez az ember, akkor mindig az egyik alapfeltevés, hogy “persze, csak ha nem basszuk el”. Mint amikor kölcsön kapod az egyik haverod autóját, és néha eszedbe jut, hogy milyen ciki lenne meghúzni. Mert ezekben a pillanatokban az ember kvázi magától értetődőnek veszi, hogy nem hibázik.

Szerintem fogunk meglepetésekkel szolgálni, és fogunk örömet okozni. A 2019-es fejlesztés olyan volt, mint egy bungee jumping kb. Amikor az ember azt mondja, hogy “na ez nagyon szórakoztató volt, de ne csináljuk még egyszer”. Aztán persze valószínűleg csináljuk.

Mi mindenesetre most úgy érezzük, hogy megérkezett a főzde a végső pontjára. Hogy mi idáig szerettünk volna eljutni, és most ezt az állapotot szeretnénk konszolidálni és optimalizálni munka, sör és értékesítési csatornák szempontjából.

Bezár
×
×

Cart

Elmúltál már 18 éves?