Egy csomó különböző bejegyzést írtam meg meg találtam ki az elmúlt időszakban, aztán végül egyikből sem lett semmi, mert… Na, ennek a gondolatmenetnek is nekiugrottam párszor, mert azon dilemmázok, hogy mennyire legyek őszinte. Már írtam a “közszereplőség” kommunikációs gátjairól és annak a hatásairól, bár ez az írás is piszkozatként porosodik valahol az online térben.
Azért nem adtam ki semmit magamból nyilvánosan, mert nem találtam ezeknek a gondolatoknak a helyét.
Mi jó származna abból, ha egy gazdasági válságban valaki megírja azt, hogy gazdasági válság van?
Persze írhatnék arról, hogy ez a legkamubb gazdasági válság az emberiség történetében, hiszen ki látott már olyat, hogy egyszerre van válság és munkaerőhiány? Senki. És miért? Azért, mert ez egy anomália. A jelen helyzet sokkal inkább az úgynevezett “greedflation” a nagyvállalati kapzsiság globális elburjánzása. Azért van munkaerőhiány, mert nagyvállalati szinten rekordbevételek, rekordprofitok és ehhez mérten rekord munkaerőigény van.
Ez különösebb magyarázat nélkül, magától értetődően egy iszonyatosan destruktív folyamat, és hosszú távon fenntarthatatlan. A hosszú táv azonban most nem számít.
Megérett a kapitalista berendezkedés a bukásra?
Nagyjából öt éven belül kiderül. De ezeket a jeleket már jóval jóval korábban leírtam és a magam módján részleteztem, ez nem kérdés, egy jó ideje nem az.
A mostani kérdés az az, hogy miért van válságban a kisüzemi sörfőzés?
Az elmúlt időszakra se lett volna igaz, hogy a Mad Scientist nincs a toppon gazdaságilag, de azért hadd árnyaljam a képet, fontos téma, insider információk, csak nektek, csak itt.
Bár a 2022-es évünk az összes korábbi évhez hasonlóan felülmúlta a azelőttit, és gazdasági szervezetként is kiemelkedőként írtak rólunk, a tavalyi év végi alapanyag-, és energiaáremelkedésekkel nem tudtunk mit kezdeni sem mentálisan, sem üzletileg. Az ipartelep, ahol működünk, még az idei év elején gyorsban lekötötte az egész évre jó magas áron az áramot, így azt biztosan tudjuk, hogy ez a része így fog maradni. Az alapanyagok terén csak egy változást látok, hogy jön a betétdíj és a nyolcszorosára növekedett termékdíj, úgyhogy ez egyelőre nem áll meg még ott sem, ahol most van. “Régen” 20 forint körül megvolt egy üres doboz és 5-10 forintért megvolt rá egy címke. Jövő év elejére ez most úgy néz ki, hogy a 200 forintot fogja súrolni.
Szóval nem tudtuk a megnövekedett számokhoz igazítani a termelésünket és az értékesítésünket, és az idei év elején megtörtént a sörfőzde elmúlt időszakának legsötétebb napja, amiről azóta sem tudtam írni még. Mármint az addigi életének legsötétebb napja. Mindenkinek a felére kellett, hogy csökkentsük a munkaidejét és a fizetését is, hogy át tudjuk vészelni a ránk váró helyzetet. A csapat persze kitartott mellettünk és nem csak menedzsment szinten dolgoztunk heti 7 napot megfeszített tempóban, de a srácokra is mindig lehetett számítani. Amikorra ez a helyzet konszolidálódott volna, és el tudtuk kezdeni visszaállítani a munkaórákat, ismét megérkezett a sörfőzde életének legsötétebb napja (when it rains, it pours – mondják) és egy határozattal, azonnali hatállyal visszavonta az adóhatóság a Mad Scientist engedélyét.
Gazdaságilag is van olyan, amikor lepörög előtted az életed filmje, és felteszed a nagy kérdést, hogy “ennyi volt”? Mi már túl sokáig mentünk, egészen egyszerűen túl sokat dolgoztunk ezen ahhoz, hogy egy ilyen pillanatban elpuhuljunk. Marci szerint mi a válságban leszünk igazán erősek, és akkor gondolkodunk tiszta fejjel, amikor mások begőzölnek.
Egy napot adtunk magunknak a mentális resetre, másnap kiosztottam a felelős pozíciókat arra, hogy a Mad Scientist üzem sörfőzdei engedélyt kapjon, hét és fél év után ismét, újrakezdtük az elejéről.
Sokan kérdezték, és én magam is attól féltem a legjobban, hogy “megtaláltak”. Hogy ez nem véletlen, és hogy semmit sem tehetünk. Ez nem így volt. Hónapról hónapra bénáztunk a jövedéki készletnyilvántartással, és bár mi azt hittük, hogy ez még belefér, nem fért bele. A NAV minden támogatást megadott ahhoz, hogy újrainduljunk, és szinte rekordnak mondható három hét után megvolt az engedélyünk, és újra forogtak a főzőlapátok.
Azért ez a három hét sajnos egy hozzánk hasonló méretű üzemnek nem fér bele üresjárat szinten, úgyhogy az idei évet kvázi kidobhatjuk a kukába, már ami az üzemi eredményt illeti. A háború előtt elnyert pályázat fejlesztéseit el kellett, hogy engedjük, félig azért, mert most ez nem fér bele, félig azért, mert a pályázat lefutása után alsó hangon már minden kétszer annyi volt, mint amennyire támogatást nyertünk.
Szar. Szar. Szar. Szar.
De ha valamint megtanultam profi pókeresként, akkor az az volt, hogy a legjobbak a downswing időszakban mutatkoznak meg. Mi szeretnénk a legjobbak közé tartozni. Szeretnénk ezt az időszakot méltósággal és profizmussal letolni. Elfogadtuk, hogy akkora méretet öltött a vállalkozásunk, ahol szükség van pozitív irányú nagy volumenű változásokra. Szintet kell lépnünk. Profibbakká kell váljunk, vagy megesz minket a válság. A bezárva töltött három hét alatt leromboltunk minden rendszert és újraépítettünk – újragondoltunk mindent, azt feltételezve, hogy potenciálisan minden hibás lehet. A srácok, akik eddig sört főztek, visszaálltak csomagolni is, a kiesett munkaidőt pedig a vendéglátóhelyeken pótolták be. Örülök, hogy így döntöttek, és kitartanak valami mellett amiben hisznek. Nekünk nincs választásunk, nekik van, és minket választottak. Veszteségek sajnos így is voltak, amit a mai napig nehéz számomra feldolgozni.
Úgyhogy, ha úgy tetszik, igaz a pletyka, nem vagyunk toppon minden tekintetben. Örülhetsz, ha akarsz, szomorkodhatsz, ha jónak látod. Viszont technológiailag, szervezetileg, tapasztalatban, sörfőzésben nyugodt szívvel tudom kimondani, hogy igenis a toppon vagyunk. Az elmúlt fél évben mindent átnéztünk, és rengeteget fejlődtünk. Emberileg a Covidhoz hasonlóan győztesként jövünk ki ebből a helyzetből. Minden más csak pénz, ami a kezdetektől fogva nincs a prioritási lista csúcsán. Nem gyűjtünk nagy, új, fekete BMW-kre. Nincs mögöttünk öltönyös vállalkozó, aki ráncolja a homlokát. Csak mi vagyunk. Mi pedig elvagyunk, szóval ebből a szempontból ne aggódjatok.
És akkor most jöjjön a nagy kép, mert bár mi most belefutottunk pár rossz szituba, globális szinten emellett azért az látszik, hogy rekordszámban zárnak be a sörfőzdék, és minden külföldi fesztiválon hallod a sóhajokat a brewers lounge irányából.
Miért van válságban a kisüzemi sörpiac?
És továbbmegyek: miért nincs válságban ugyanez a piac mondjuk Amerikában?
Infláció, háború, euró, stb, stb, ezeket most hagyjuk. Nem ez a lényeg szerintem. Be fogtok szarni a meglepetéstől, de valójában ami ezt az egészet kiváltja:
A kapzsiság és a hatalomvágy.
Kifejtem. Amikor először jártam amerikai sörfőzdében, azt írtam, hogy inspiráló volt számomra, hogy nagyon sikeres vállalkozások maradnak a seggükön és csinálják azt, amit mindig is csináltak, iszonyat sikeresen, de ugyanott és ugyanúgy. Sorok állnak a kis sörfőzdék előtt, sorok állnak a kis BBQ-sok előtt, sorok állnak, mert ez így oké.
Mi Európában ehhez képest egy iszonyatos belső viszketőkórt kapunk el, ha valahol sorok állnak, mert itt bizony lóvé hegyek vannak, amiket ki KELL vennünk. A sor azt jelenti, hogy jönnének többen, kereshetnél többet, növekedned kell, és pont. Európában minden sörfőzde a következő BrewDog szeretne lenni. Amikor egy havi 70 ezer litert értékesítő, akkor nagyon sikeres bérfőző, a To Øl megnyitotta a To Øl Cityt egy kilencven milliárd (vicc) négyzetkilométeres tejüzem területén, a BrewDoghoz hasonló nagyüzemi méretek miatt azt a kérdést tettem fel nekik, hogy “ti akartok lenni a következő BrewDog?” erre pedig azt a választ kaptam, hogy
“Nagyobbak akarunk lenni”
Szóval az van, hogy ha megjelenik a piacon mondjuk havi tízmillió liternyi üzemi kapacitás, akkor három dolog történhet:
1) Azonnal tízmillió literrel több sört iszik a populáció havonta.
2) Azonnal bezár tízmilló liternyi másik sörfőzde, ezüsttálcán átadva neked a helyet.
3) Értékesítési deficitben leszel.
Elmagyarázom ezt a deficit helyzetet egy építőipari példával. Tételezzük fel, hogy a hatalmas bumm miatt (ami a sörben nem volt így, csak valamiért mindenki azt hitte) minden vállalkozó sokszorosára szeretné növelni a csapatát és a kapacitását. Ennek hatására kialakulnak nagy cégek, akik behoznak mondjuk százezer darab vendégmunkást Ukrajnából, ahol mivel sok esetben a napi bér párezer forint, nálunk napi tíz-tizenötezer forintos napi bér bőven kielégítő.
A megnövekedett igények és a piaci helyzet miatt ebből a százezer emberből negyvenezret azonnal ki tud helyezni a cég napi 45-100 forintos díjat kiszámlázva, ezzel fenntartva a jelenlegi piaci helyzetet és árakat. A maradék munkásnak azonban munkát, ezáltal bért és szállást kell biztosítani továbbra is, de a piac már nem igényel többet. A cég emiatt kényszerből létrehoz olyan, alacsonyabb kategóriás leányvállalatot (hogy ne kannibalizálják az anyacég ajánlatait direkt módon), ahol “kiszórják” a maradék munkásukat, esetlegesen árában, de akár áron alul is.
Mi fog történni?
A külföldről hazavándorolt szakijaink, akik el tudtak kezdeni családot alapítani itthon, mert 40 000 forintos napibérből adózás után is már fenn tudnak tartani egy családot, hirtelen olyan válaszokat fognak kapni, hogy “ezt megcsinálják nekem 15-ért is”.
Most azt gondolod, hogy ez nem is olyan lehetetlen kitaláció, amiért kikacsintok a monitor mögül. Nem, nem az. Ez sokkal kevésbé fikció, mint amennyire annak tűnhet.
A sörpiacon az elmúlt három évben Európa szerte úgy nőttek a közepes és nagy méretű sörfőzdék és mindenki úgy növelte hónapról hónapra a kapacitását, mintha minden ingyen lenne. (Egy részüknél így is volt.) Senki nem akart kimaradni a nagy bummból, ami még egyszer kimondom, valójában nincs. Most eljutottunk oda, hogy nem csak arról van szó, hogy egyáltalán nem hiánycikk a kisüzemi sör, ami elveszi egy kicsit az élét a dolognak, és arról, hogy kvázi nagyüzemi méretekkel az egyébként drágán, kicsi manufaktúrákban létrehozott terméket jóval olcsóbban a piacra lehet dobni, ellehetetlenítve a manufaktúrákat (hány működő cipészt ismersz ma?) hanem arról is, hogy a piac teljes 100%-át legalább 70%-nyi “fake craft” hígítja fel, amik kifejezetten arra vannak, hogy a nagyobb méretű üzemek lekössék a kapacitásukat, addig is foglalják a polcokat, és erősítsék a disztribúciós pozíciójukat. A fogyasztó ebből csak annyit lát, hogy ez az egész már nem annyira szexi, mint amennyire régen az volt.
És hogy mi ebben a legrosszabb?
Az, hogy igaza van.
Valóban messze van a kisüzemi sörpiac attól, hogy szexi legyen. Volt egy pillanat 3-4 évvel ezelőtt, amikor egy vállalkozó réteg számára befektetés szinten annak tűnt, és aztán az történt, mint minden szegmenssel, amibe ez a vállalkozó réteg beszáll.
Pénközpontú lett.
Semmi olyan dolog nem történt, ami ne lenne megmagyarázható.
Merre tovább?
Sajnos a következő időszak arról fog szólni – ami szintén elkerülhetetlen egy ilyen ultrakapitalista piaci dinamikában – hogy kitisztul a piac. Nem feltétlenül a legjobb terméket gyártók maradnak fent. Az, hogy gazdasági szinten mi működik és az, hogy mi az ami őszinte és jó, csak ritkán esik egybe. Az Internet roskadozni fog az EU-s meg kockázatitőkés meg “crowdfundingos” lóvéhalmokból vásárolt csillogó, eladó üzemektől (ezért is mentek fel az árak, ezért is engedtük el a berendezésvásárlást). A fogyasztók jobban megismerik a saját igényeiket, jobban megtanulnak különbséget tenni termék és termék között, és a körvonalazódott preferenciáik alapján, szigorúbb szelekciót alkalmazva, de továbbra is fognak sört inni, mert jó dolog.
Az “amerikai” méretű, tehát havi 5-50ezer litert főző üzemek tudnak ettől függetlenül valószínűleg sikeresen működni, mert a szubkultúrájuk csak egyre válogatósabb lesz, egyre inkább nem akar majd mást fogyasztani, csak “a kicsit”.
A haldokló időszak ettől függetlenül szinte biztosan szörnyen nehéz helyzetbe fogja sodorni azokat a sörfőzdéket is, akik potenciálisan túlélik majd ezt az időszakot, mert egy utolsó pillanatos, csőd előtti üzem bukóminimalizálás címszóval olyan árakon fogja majd kiárulni a maradék söreit, ami egy hamis koncepciót fog majd adni a mindennapi fogyasztónak arról, hogy mennyi pénz az, amiből ki lehet hozni egy ilyen terméket (még egy nagyméretű üzem ellenére is).
A legjobb és a legolcsóbb továbbra is tarolni fog, a nagy kérdés viszont az lesz, hogy a kettő közötti rész mennyire lesz tág.
Mit tehetek, mint fogyasztó?
Egyrészt örülj, hogy ellenálltál a kísértésnek, hogy te is sörfőzdét nyiss. Másrészt legyél tudatos: tudd, hogy mit akarsz, és ne hagyd, hogy átverjenek. Ha valódit akarsz, látogass el közvetlenül a sörfőzdébe, és nézd meg magadnak. Ne higgy el mindent, amit az interneten olvasol, mert a nagy része nettó hazugság, a másik nagy része pedig annyira cukormázba helyezi azt, hogy valahol félúton elveszik, vagy értelmezhetetlenné válik az, ami valójában van.
És köszi, hogy olvasod a blogomat.
