Ismét egy bejegyzés, amiről hónapról hónapra lebeszélem magam. A legutóbbi bejegyzés után aztán sokan jöttek oda hozzám, hogy olvasták, és hogy voltak gondolatok, amiket felvetett. Pontosan 3 hónappal ezelőtt írtam ezt. Ma átolvastam újra. Menjen. Megy.
Nehéz a nagy médiazajban kiszűrni, hogy minek van értelme, és minek nem, mit néznek és mit nem. Néha az egyetlen kapaszkodója az embernek az, hogy akkor most valamit meg akar-e csinálni, vagy nem.
Mert egyébként beszéltünk anno sokat arról, hogy mennyibe kerül a sör, és hogy miért kerül ennyibe nektek a kocsmában, meg a webshopon meg bárhol. Hogy mi az ára annak, ha valaki igyekszik megválogatni a söreit. De mi az, amit mi fizetünk mindezért? Mi az ára annak, hogy valakinek sörfőzdéje legyen? Vagy ha tágítani szeretnénk a kört: mi az ára annak a szerencsés és extravagáns életnek, ami egy hazai kisvállalkozónak megadathat?
Az utóbbi időben bekerültünk a város véráramába, és volt szerencsém sok kis- és középvállalkozót megismerni. Azt gondolom, hogy mára egészen jól össze tudom foglalni, hogy mik ennek az életnek a velejárói. Hát akkor tessék, jöjjön most ez.
A munkanapok
Na, ezt a történetet már biztosan sokszor hallottad. Amikor emberek arról beszélnek, hogy mennyit dolgoznak. És szerintem mégsem ez a fő különbség. Multis környezetben is vannak, akik iszonyatosan keményen dolgoznak. Van olyan is, aki napi 14 órát rakja a téglákat. Aztán lerakja ezeket a téglákat és hazamegy.
Szoktak dobálózni azzal, hogy egy vállalkozó számára a munkaidőnek csak kezdete van. Én ebben látom az igazi differenciát. Ha ezt az életet választod, akkor a lényed részévé fog válni az, amit csinálsz. Hazamehetsz négykor, vagy hazamehetsz este 10-kor, a munkának nincs vége. Nézed a filmet a moziban és azon gondolkozol, mi legyen az új nagy dobás. Sétáltatod a kutyát, és közben építed össze a fejedben az új berendezést. A futógépen az új menüdet tervezed fejben. Horgászás közben azon agyalsz, hogy vajon az az alkalmazott megfelelő pozícióban van-e vagy nem. Lehet, hogy ki kéne rúgnod? Vagy inkább elő kéne léptetned, mert akkor megváltozna? Vagy az is lehet, hogy már titokban munkát keres, és azért olyan, amilyen?
Nincsenek szürke hétköznapok, nincsenek semmittevős hétvégék és nincs olyan, hogy “letetted a munkát”. És könnyen lehet, hogy ez minden, amire vágytál. Hogy ez a boldogságod kulcsa. Mondd egy ilyen embernek, hogy váltson alkalmazotti munkára és úgy fog rád nézni, mintha azt kérted volna, hogy tépje le a lábát és léggitározzon rajta.
Én azt látom, hogy létezik egy habitus, ami elengedhetetlen ehhez az élethez, és létezik egy olyan is, ami pedig teljesen kizárja. Boldogtalan akkor vagy, amikor nem a megfelelő helyen vagy, ennyire egyszerű a dolog.
A felelősség
Az igazi kétélű penge. Azt gondolom, hogy amikor valakit érett személyiségnek vagy felnőttnek tartunk, akkor az nagyban függ attól, hogy az illető mennyi felelősséget vállal. Gyerekesnek tűnik számunkra egy olyan ember, aki semmiért sem hajlandó tartani a hátát. Aki mindent “lepattint magáról”. Rendben, de mi akkor az egészséges mennyiség?
Az elején teljesen lapos struktúrában indultunk és ez elég hamar kudarcba fulladt. A felelősségvállalásra való hajlandóságot ugyanis kezelhetjük skillként és akinél ez erősebb, sikeresebb vezető lesz. Persze, van még ezer más faktor, ezek a dolgok nem jönnek direkt egymásból, de azt nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy lehetsz bármilyen jó bármiben, ha ez nincs meg benned, akkor nem lesz belőled vezető. Nagyon tehetséges emberekkel találkoztam már, akiket végül ez választott el a sikertől és találkoztam igazán sikeres emberekkel is, akik valójában semmiben nem voltak kiemelkedőek, csak abban, hogy rendkívül jól kezelték a felelősségteljes szituációkat.
A vicces az, hogy olyannyira összekeverik néha az emberek a “felelős” és “hibás” szavakat, hogy ez kergeti őket az őrületbe.
– Minden elbaszásért, ami alattad történik, te vagy a felelős.
– De nem is én rontottam el.
The End.
Ahogy növekszik a vállalkozásod, és ahogy mész felfelé a ranglétrán – és ez nem csak a vállalkozásokra érvényes – növekszik a felelősség. Minden az irányításod alatt lévő dologért felelős vagy és ha te vagy az ügyvezető, akkor mindenért te vagy a felelős. Az összes felsővezetőd összes csapatának összes elbaszásáért te vagy a felelős.
És – ha befogadja a gyomrod – azért is te vagy a felelős, ha szuperül mennek a dolgok. Nem az egész a te érdemed (ez ugye megint a hibás és felelős összetévesztése, csak a másik oldalon). És ez ezeknek az embereknek a legális kokainja. Ez az, ami felpörget és ez az, ami ha nem lenne, akkor megőrülnél az unalomtól. Az érem másik oldala.
Emiatt ez egy érzelmileg felerősített élet, ha úgy vesszük. A legtetején van az ultimate felelősség: ahol kérhetsz tanácsot, és beszélhetsz bárkivel, de senki nem fogja azt mondani, hogy “hagyjad fiam, átvesszük innen a vezetőséggel, menj haza és pihend ki magad”. Csak te maradtál, és a döntésed, ami aztán meg fogja határozni, hogy mi történik.
Na ez az állapot az, ami az igazi érzelmi hullámvasút. Látom, hogy emberek a fellegekben vannak, amikor jól mennek a dolgok, és látom azt is, amikor a vállalkozásukkal együtt szenvednek. Egy romló vállalkozás lebetegedő vállalkozói. Látom, ahogy végül ebbe a véget nem érő felelősségbe törnek bele és aztán már úgy tűnik, hogy csak a teljes elhagyás segíthet ezen. Visszaütött a legális kokainfogyasztás.
A kommunikáció
Minél fentebb jut az ember, annál nagyobb hangerővel képes megfogalmazni a véleményét. És mégis…
Egy McDonald’s már nem küldheti el a faszba a kritikusait. Olyanná válsz, mint egy pincér: veled szemben látszólag bárhogyan lehet viselkedni, ez maximum egy egyéni szegénységi bizonyítványhoz járul hozzá. Egy “jajj Jóska, hagyjad már” helyzet. Te viszont már egy szervezetet képviselsz. Minden kilengésnek ára van, és a legtöbbször azzal jársz a legjobban, ha minden szinten passzív és korrekt vagy.
Az van, hogy rohadtul nem mondhatok el semmit. Najó, ez túlzás. De ezt már tudod. Órákon keresztül beszélhetnék arról, hogy milyen folyamatok zajlanak az úgynevezett sörforradalom óta, hogy hogyan alakultak át a hatalmi viszonyok, hogy milyen belső viszályok voltak és mik történtek különböző szervezetek között. Elmesélhetném, hogy ki mikor van vagy volt szarban, hogy mik voltak azok a domináns lépések és döntések a piaci szereplők részéről, amik meghatározták a piac alakulását. Hogy kinek mi nehezítette meg az életét és hogy mik voltak a nagy mélypontok.
És ez mind mind sajnos egy hiba lenne.
Minden ilyen jellegű lényeges információt a sörfőzde belső dolgairól felhasználnak ellenünk, és minden ilyen jellegű kényes infó másokról problémát okoz. Ő nem szerette volna, ha ez kitudódik, ugye. A politikai és nagyhatalmi dolgokról meg hűha, na arról aztán tényleg nagyon nagyon fogd be, mert abból nem csak egy veszekedés lesz a legrosszabb esetben.
Csak annyit mondj, hogy jól vagy.
Csak mesélj arról, hogy jók a sörök, hogy jó a hangulat, hogy gyere igyál fasza sört. Hogy, hé haver, az élet egy kibaszott habostorta, ha esetleg nem tudtad volna.
A kapitalista pokol
Azért itt egy rettenetesen korrekt és kicsumázott vázlat arról, hogy mi is az ár, amit fizetünk. Megszorozhatod kettővel, ha gondolod.
Megszorozhatod tízzel, és akkor olyan, mintha mindent elmondtam volna.
Alapvetően az van, hogy a rendszer, amiben működnek ezek a vállalkozások, egyszerre túl komplex és nem elég komplex. Egyrészt, mint nagyjából minden területén a modern világnak, arra épül, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Egy kicsit durvábban fogalmazva: ahol van csalásra lehetőség, ott futótűz módjára fog elterjedni a csalás. Emiatt – és ez a kisebb probléma – az utolsó mozzanatig minden ellenőrizve, adóztatva, adminisztrálva van. Mindenki azt fogja feltételezni rólad, hogy rosszban sántikálsz, és neked folyamatosan a lehető legkülönbözőbb módokon kell bebizonyítanod, hogy ez márpedig nem így van. A rendszer nem tesz különbséget őszinte és nem őszinte vállalkozások között.
A nagyobb probléma a minden törekvés ellenére mégiscsak megjelenő csalási lehetőségek opcionális kihasználása miatti kacska status quo. Végül mindenki ugyanazon terepen lesz megmérettetve, és ha ezen a versenyen te úgy döntesz, hogy nem doppingolsz, akkor jó, ha az elején tudod, hogy lesz olyan, aki fog. Lehet, hogy különbözik az ingerküszöb, és van, aki csak akkor, amikor már úgy látja, hogy nincs más választási lehetősége – mert “ugye nálunk máshogy nem lehet érvényesülni – és persze olyan is van, akinél a győzelemnek nincs morális oldala. A győzelem az csak győzelem, neked pedig kötelességed mindent megtenni, hogy elérd. Bármi áron. Ilyen is lesz. Ilyenből elég sok lesz. Úgyhogy dönthetsz úgy, hogy tisztán játszol, de hátrányból fogsz indulni. A szürke közgazdasági szempontból. Lesznek olyan, mások által figyelmen kívül hagyott szempontok, amik szerint már ezzel az elhatározásoddal nyertél.
Szerintem nyertél. Ettől függetlenül lehet, hogy el fogod veszíteni az összes pénzed.
A status quo tehát úgy alakul ki, hogy ez a vegyes mezőny fogja meghatározni a sztenderdeket. Ők határozzák meg, hogy mennyi az optimális áfa, mennyibe fognak kerülni a vállalkozásokat illető adók. A matek ezen a ponton vérfagyasztóan egyszerű. A rendszernek működnie kell, szóval ha mindennek a fele el van csalva, akkor bizony a szükséges összeg duplája lesz meghatározva kötelezőként.
Ez az egyik oldal. A másik oldal, hogy minden egy vállalkozás, minden egy olyan befektetés, ahol maximalizálni kell a profitot. Ha egy szolárium vagy egy pénzváltó vagy egy bank x forint bérleti díjat ki tud termelni egy lokációban, akkor ehhez idomulnak az árak. Ha egy ember, aki levegőt árul a Vörösmarty téren a turistáknak 1500 forintért, ráigér az összes bódé bérleti díjára, mert 100%-os haszonkulccsal dolgozik, akkor viheted a fülbevalóidat, ahova akarod.
Vannak olyan üzletek meg területek, amik nem fogják tudni tartani a lépést ezzel a tendenciával. Te pedig eldöntheted, hogy alkalmazkodsz ehhez, és megpróbálsz érvényesülni, vagy írsz egy szomorú verset és beveted magad a négyes-hatos elé.
Az a “vidéki” modell, hogy tiéd az üzlethelyiség, és majd te megvalósítod az álmaidat, a borneói esőerdőkhöz hasonlóan egy olyan jelenség, aminek meg vannak számlálva a percei. Minden egy vállalkozás. Az üzlethelységed is. Keresel a cipőtalpalással 350,000 forintot egy hónapban a főtéren, dolgozol 40 órát egy héten. Mi van, ha egy vállalkozó ajánl 250 milliót az üzlethelységedért mert úgy kalkulálta, hogy bérbe tudja adni 3200 euróért havonta. Mi van akkor, ha valaki bérbe venné tőled 3200 euróért havonta? Merthogy ő meg tud bevételezni 35,000 eurót ebben az üzlethelyiségben a pizzaszeletezőjével.
Folytatod a cipőtalpalást?
Na igen, ugyanez van az olajpálmákkal is. Magasan a legjobb hasznosítása a területnek. Aztán eldöntöd, hogy meddig éri meg, hogy a családod birtokában egy nagy adag lián, meg ősfa van, 0 forintért havonta.
A lakásodért kvázi annyit fizetsz, amennyiért kiadhatnád Airbnb-vel. A saját üzlethelységedért annyit fizetsz, amennyiért bérbe tudnád adni. A vállalkozósdidért annyit fizetsz, amennyivel többet kereshetnél akkor, ha mást csinálnál.
Úgyhogy az van, hogy vagy feltalálod a tutit, kihozod belőle a maximumot és felveszed a versenyt árbevétellel, marginnal meg a tököm tudja milyen mutatóival a többi vállalkozásnak, vagy egy szent küldetésen vagy, ahol ezt a hiányt a családod és az alkalmazottaid számára is meg kell magyaráznod.
Apa szent küldetése vagyok.
A termék
A múltkor elgondolkoztam azon, hogy vajon összejönne-e velem Emma Stone. Valószínűleg a meglévő házasságom és a gyerekeim, valamint Emma Stone meglévő házassága és meglévő gyereke halálos csapást mérne az esélyeimre, de tételezzük fel, hogy ezek nincsenek. Emma Stone számára valószínűleg az égvilágon senki nem lennék, mert minden, ami vagyok, és minden, amit teszek kvázi láthatatlan, amíg az ő munkássága, minden, amit most ő tesz mindenki számára elérhető.
A miheztartás végett azért leírom, hogy ha minden, amit teszek látható lenne, az sem változtatna a dolgon semmit, de hagy fejezzem be a gondolatmenetet.
Pontosan meg tudjuk mondani, hogy Emma Stone szerintünk tehetséges-e, vagy sikeres-e a mi szemünkben. Hatalmas vásznon látjuk, ahogy éppen tesz azért, ami ő most.
A kis és középvállalkozók ezzel ellentétben sokszor láthatatlanok. Meg tudod mondani, hogy kié a Budapest Park? És a Déryné? A Művész Mozi? Kié a Visegrádi Bobpálya? Csak a termékek látszanak. Mennyire tehetséges a Művész Mozi tulajdonosa? Dolgozik egyáltalán? Mennyi érdeme van abban, hogy az ő terméke megvalósult? Egyáltalán egyedül van, vagy száz különböző ember 1%-aiból áll össze a cég.
Egyébként ha már itt tartunk, akkor hagy említsek meg egy most debütáló alkotást, amiben sok olyan ember szerepel, amiket megismertem az utóbbi időben, és sokra tartok.
Egyébként jól vagyunk. Tele tervekkel, ötletekkel, ambíciókkal. De ezek nem létezhetnek kérdések és kételyek és kudarcok nélkül. A közösségi oldalokon – az eléréseket, sőt, ezeknek a valódi közösségi mivoltát itt a végén már tényleg ne kérdőjelezzük meg (legközelebb is hagyok mondanivalót) – úgyis mindig a sikert látod. Csillogás. Hatalom. De szeretném, ha tudnád, hogy ez a valóság. Valódi emberekkel és mondanivalóval. Mi ezt tudjuk neked nyújtani.
