Szokj hozzá, az ehhez hasonló szalagcímekhez, kedves olvasó!
Pár napja megkaptuk az év hátralévő részére az energiaárakat és a korábbi több mint háromszoros növekedés után tovább növekszik a költségünk, majdnem két és félszeresére. Ez sajnos iszonyatos többletet jelent, ami pár nap pánikszerű agyalásba tett minket. Persze megoldjuk, hiszen még így is – szerintem – az egyik legjobb helyzetben lévő sörfőzde vagyunk az országban az 50%-os export arány miatt és a legkevésbé árérzékeny vásárlói körünk miatt, de félő, hogy egyes alapsörök nem fogják túlélni ezt az időszakot. A hozzánk képest alacsonyabb árú tételek, mint a Monkey Temple, a Jam52, a Tokyo Lemonade, de még sorolhatjuk ide a Jam72-t is, egyre kevésbé jelentenek épkézláb alternatívát más közepes méretű üzemek söreivel szemben. Egészen egyszerűen túlságosan sokba kerül a működésünk, mivel évek óta nem növelünk kapacitást, hogy megőrizzük a minőséget és az exkluzivitást.
Az, hogy folyamatosan új sörökkel rukkolunk elő, egy olyan berendezkedést igényel, ami jelentősen kevésbé költséghatékony, hiszen minden alkalommal új címke, fotózás, készletre vétel, belistázás történik. A raktár sokkal kevésbé tud vertikálisan terjeszkedni, mivel minden különböző cuccnak külön helyet kell allokálni és ráadásul ilyen helyeket szabadon is kell tartani a következő érkezőknek.
Az első gondolatunk az volt, hogy…
Na jó, az első gondolatunk az volt, hogy végünk.
A második gondolatunk viszont az volt, hogy lehetséges, hogy ezt a működési mechanizmusunkat kellene még jobban kihasználni, és méginkább a különleges tételekre kéne összpontosítanunk. A másik nagy probléma azonban a gyümölcsárak abszolút elszállása. Itt nem másfél meg kétszeres emelkedés volt, mint a malátánál, komlóknál stb, hanem sok esetben 5-10 szeres. Egy hatalmas gyümölcsigényű sörnél, mint amilyen mondjuk a Blackcurrant Trifle, vagy a Rákóczi Túrós, ez iszonyatos árdifferenciához vezet. Az IPA és a stout sörök még a józan ész határain belül tudnak mozogni, ami részben azért is van, mert folyamatosan optimalizáljuk a termelésünket és bár méretben nem fejlesztünk, jelentős előrelépéseket sikerült elérni termelési hatékonyság terén. Azt gondolom, hogy egy hasonló kvalitású rendszeren kevesen vannak, akik ilyen jó számokat tudnak elérni mind kihozatal, mind termelési idő terén.
Akkor véget ér a gyümölcsös sörök korszaka?
Nem hinném, de totálisan el fog választódni egy gyümölcsös sör ára egy “klasszikus” sörétől. Nyilván most azokról beszélek, amik nem aromából és vízből állnak, hanem tényleg gyümölcsös sörök. És a valódi dolgokra szerintem mindig lesz kereslet, főleg azért, mert kevés sörfőzde fogja tudni magának megengedni, hogy ne “hígítson” és ne silányodjon el az elszálló árakra hivatkozva.
Már egy ideje úgy nézzük a gyümölcs árakat, mintha valami tőzsde lenne (mert kvázi az is) és úgy próbáljuk kiválasztani az új receptjeinkhez a hozzávalókat, hogy lehetőleg ne a bitcoin árban lévő gyümik domináljanak benne. Nem sok ilyen van már. A Rákóczi Túrós és a Trifle is ezért vannak éppen pihenőpályán, nem is beszélve bármiről, amiben málna található. A globális drágulás végül ezeket az állapotokat is ki fogja egyenesíteni, hiszen amikor minden nagyon drága lesz, akkor már úgyis mindegy. A Rákóczinál még az év első felében azt számoltam, hogy 1600 körül lenne egy 0,33-as can és az annyira abszurd, hogy inkább hagyjuk. Mára ez már nem is tűnik olyan soknak. Mondjuk nem is 1600 lenne már nettó 300 forintos árammal. A 0,44-es gyümölcsös söröknél sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy hozzá kell szokni, hogy kettessel fognak kezdődni a dobozárak.
Addig gyártjuk, amíg megveszitek. És ezt nem oltásból mondom. Mi szívesen megcsináljuk és szeretjük is őket. Amíg a közönségünk számára ez elfogadható, addig főzzük őket. Amikor kiveri a biztosítékot, akkor pedig majd igyekszünk olyan dolgokat csinálni, amik olcsóbbra jönnek ki. Egy-egy ilyen gyümölcspüré számla néha ilyen 10 millió környékén van, és az irodában ilyenkor azt mondják, hogy inkább meg se nézzem. Valóban fura ezt az összeget mondjuk egy tonna gyümölcsért kifizetni, hiszen amikor a MadX-et indítottuk, hogy volt, egy tonna friss bio gyümölcs nem érte el az 500 000 forintot.
De akkor zárjuk be a főzdét, vagy mi?
Ennél azért bonyolultabb a helyzet. A tél kemény lesz, de legalább hamarabb kezdődött. A Mad Garden Buda most elköszön jövő tavaszig, és sajnos a sörfőzdés Mad Kert melletti taproomot sem tudjuk kinyitni, mert nem szigetelt és nagy belmagasságú helyiség, amit minimum 100 000 forint lenne naponta befűteni a mostani árakkal (1100 forintos gáz, jee).
A Madhouse szerencsére jó energia-dealt tudott kötni a mostani télre, és emiatt oda fogjuk összpontosítani a vendéglátós tevékenységünket a télre. Fel lesz faszául fűtve és minden olyan lesz, mintha nem lenne minden szar. És meggyőződésem, hogy ezekre most nagy szükség lesz. Mivel rengeteg hely zár be, vagy készül bezárni, az olyan helyek, mint a Madhouse egyre inkább kuriózumok lesznek majd. Nem fogunk rosszabb minőségű alapanyagokkal dolgozni azért, hogy profitábilisabbak legyünk, vagy hogy “túléljük”. Egy gigantikus összegű bukót sikerült eddig felhalmozni az indulás óta, de tudtuk, hogy kemény fába vágjuk a fejszénket. Nem adjuk fel, mert hiszünk azokban az értékekben, amik mellett letettük a voksunkat.
Hogy őszinte legyek, várom a válságot. Nem azért, mert nekünk nem lesz nehéz, hanem mert mindenkinek nehéz lesz. A nehéz időszakok pedig kemény és kitartó embereket fognak majd kovácsolni az elpuhult hulladékokból, ezek az emberek pedig képesek lesznek majd a nehéz időszakból ismét egy új, prosperáló korszakot létrehozni. Így megy ez, mióta világ a világ. Kijárt nekünk a válság, mert mint emberiség, rosszak vagyunk. Rossz emberek a gazdasági és politikai vezetőink, az utca embere önző, kiábrándult és pesszimista. A rendszert szidó keserű, nárcisztikus, eltunyult többség az esetek nagy részében egy hangyafasznyival, ha jobb, mint azok, akik a rendszert irányítják. Vagy annyival sem. Láttam ezeket az embereket hatalomra kerülni már, és láttam, hogy végül ők sem csinálták másképpen. Ami a valóság, az az, hogy szimpla irigység jelenik meg az uralkodó réteggel szemben. Nem azért utálom, mert azt csinálja, amit csinál, hanem mert valójában én akarnék ott lenni és én akarnám azt csinálni.
És ez, kedves olvasó, egy iszonyatos ördögi kör, amit pár tudományos konferencia a jéghegyekről, vagy egy előadás korunk jeles filozófusától nem fog megoldani. Katarzis kell. Krízis kell.
Traumás növekedés. Itt hallottátok először. Remélem azért, hogy nem, de ha igen, akkor tessék. Akik túlélik a válságot, egy új, jobb világot fognak felépíteni. Az emberek rá fognak jönni, hogy a rendszer, amit táplálnak, az utolsó porcikájáig romlott, és fel fogják tenni a kérdést, hogy akkor most mi a faszom legyen. Sok sok sok év óta először.
Szóval szar lesz, de utána jó lesz. Higgyetek nekem.
