Nehéz ügy jelenleg ellavírozni a folyamatosan változó írott és íratlan szabályok között. A sörfőzdénél már sokszor futottunk bele olyan szituációba, amikor úgy tűnt, hogy nem tudjuk matematizálni a problémát. Nem tudtunk egy egyszerű – vagy komplex – egyenlet végeredményeként prezentálni egy számot, hogy ez most milyen irányba és mennyivel.
Szerintem egy nagyszerű felismerés/pillanat az, amikor az ember ráébred arra, hogy bár az üzleti sikernek vannak mérőszámai, nem feltétlenül kell minden cselekedetet az üzleti siker mérőszámai alapján rangsorolni. Ezekben a pillanatokban, mint például amilyen 2020. márciusa is volt, “jobb híján” a szívünkre hallgatunk, és megpróbáljuk azt a történetet írni, amit később nem kell majd elferdíteni vagy elhallgatni.
Sokat beszélgettünk azokról a helyzetekről, amikor jobb, ha az ember kimarad aktivitás szinten. Nagy közönségről beszélünk ugye, már a mi esetünkben is és ez a nagy közönség meglehetősen sokszínű. Aki próbált már egy 10 fős társaságot konstans boldogan és elégedetten tartani az valószínűleg tudja, hogy az idő előrehaladtával ez egészen lehetetlenné kezd válni. 20 főnél meg főleg. 10 000 főnél meg aztán pláne. Kemény lehet politikusnak lenni. Kemény lehet jó politikusnak lenni.
Szóval voltak olyan rendezvények vagy események, ahol egy kicsit tartottunk attól, hogy na, kiket fogunk ezzel az állásfoglalással vagy akár csak egy ártatlannak tűnő kedveskedéssel magunkra haragítani. Aki figyeli az oldalt, az biztosan megmosolyogja, ha most például a Barrel Project premierek körüli “szerencsétlenkedéseinket” említem (azért idézőjel, mert terheléses támadásról, sorsolásos rendszer létrehozásáról, és egy rakás vevői oldalról való félreértés kezeléséről beszélünk többek között), de voltak ennél nagyobb volumenű húzásaink is, mint például a Mad Kert és a Madhouse létrehozása, az együttműködésünk a Dreherrel vagy egy-két véleménynyilvánításunk, mint például, hogy a Pride oké. Na ott aztán kaptuk rendesen.
Vékony jég ez, kedves olvasó. Mert egy idő után ha nem teszel semmit, akkor nem leszel senki és bár kitapaszthatod a homlokodra a cédulát, hogy “engem nem utál senki”, ezt végül ugyanúgy senki nem fogja elolvasni. Mert hogy nem is érdekelsz senkit. Ezáltal mondhatjuk, hogy minden PR (ami a közönséggel való kapcsolat “művészete”) bármilyen brand életében egy ilyen kis mini politizálás, ahol minél nagyobb valaki, annál jobban oda kell figyelnie arra, hogy mit mond és mit csinál.
“Ezzel most szavazókat fogunk veszíteni uram. Biztosan így akarja?”
Egyre inkább úgy érzem, hogy az általunk képviselt etikai/morális irányvonal elvesztése sok esetben felülmúlja a potenciális negatív PR-t. Meg hogy az érdekel, hogy a szerintünk helyes döntést hozzuk meg és nem az, hogy a legnagyobb profitot hozó döntést hozzuk meg. Ezt már egy korábbi bejegyzésben kifejtettem.
Az elmúlt hetekben sajnos az üzem szintjén rá kellett jönnünk, hogy egy antitesttel nem rendelkező ember bizony meg tud fertőzni akár egy oltottat is. Nem vagyok szakértő, de végignézni a húgom szenvedéseit Covid fertőzésben 32 hetes terhesen (aki be volt oltva) szopás volt. Úgy éreztem, hogy ez elkerülhető lett volna. Továbbra sem vagyok szakértő, vannak elméleteim és elképzeléseim, mint mindig, de ezekkel kapcsolatban most tényleg nem indítanék beszélgetést.
Régóta beszélgetünk a Madhouseban arról, hogy hogyan reagáljuk a rendkívülivé váló számokra. PR szempontból az állásfoglalás egy igazi aknamező. 2/3 erre, 1/3 arra, a meggyőződések meg szinte vallási/politikai szintű rigiditással és agresszióval esnek egymásnak. Bármit mondasz, valaki idiótának tart érte, nagyjából ez a lényeg.
Ha nem mondasz semmit, akkor nem fog utálni senki. Nyilván a jelen helyzetben ez is lesz nagyon sok vállalkozásnak a stratégiája. Én viszont ez után a fertőzés után úgy éreztem, hogy én igenis tudok és akarok most mondani valamit. Mert mi nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet és mégis megtörtént. Lehet, hogy ezzel nem csak mi vagyunk így, és lehet, hogy ha nálunk ott lett volna valaki, aki erre figyelmeztet, akkor nem történt volna meg, ami megtörtént.
A belső beszélgetésben megfogalmaztam, hogy mindenképpen a legetikusabb döntést szeretném, hogy meghozzuk, és mindenki gondolja végig, hogy hogyan döntene akkor, ha az anyagi és szociális következmények anyagi hatásait nem nézzük.
Végül úgy döntöttünk – és szerintem helyesen – hogy a Madhouse védett hely lesz a negyedik hullám alatt. Bármilyen bizonyítékot és tesztet elfogadunk, de nem szeretném, hogy akár én egy egy hónapos gyerekkel, akár a húgom terhesen, akár bárki más ne érezze magát biztonságban. Vagy ne legyen biztonságban, ahogy tetszik. És most dobálózhatunk azzal, hogy “senki sincs biztonságban” de egy megmosott kéz és egy nem megmosott kéz is bár egyaránt nincs 100%-os biztonságban, mégis képesek vagyunk különbséget tenni a kettő között.
Egyrészt sajnálom, ha emiatt elveszítünk embereket, másrészt azt gondolom, hogy ez a helyes út és ez pedig a mi döntési szabadságunkhoz tartozik hozzá.
