Madfest, elmaradt Kraft fesztivál, Mead Scientist, MadX, webshop és társaik
Megérkeztek a berendezések Észtországból, mi pedig elfogadtuk, hogy a gondolkozásnak ez a szegmense lezárult. A jövőképünk ezáltal tovább körvonalazódott, és mi ezt nagy megkönnyebbüléssel fogadtuk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert eddig minden kardinális kérdésben hasonlóan vélekedtünk mind a hárman. Ahogyan azt az elején reméltük, amikor arra gondoltunk, hogy mégiscsak lehet vállalkozást indítani többen.
Az új berendezésekkel egy jelentőset fog ugrani a termelési kapacitásunk, és már abban sem vagyunk biztosak, hogy ennél sokkal többre vágynánk. Van egy különleges érzés abban, amikor valami nem mindenki számára elérhető. Amikor valamit meg kell találni. A budapestiek pedig imádnak rátalálni dolgokra. Felfedezni valami újat, amiért érdemes a fővárosban élni. Amire azt mondhatják az ide látogató barátjuknak, hogy:
„Na, hova hoztalak?”
Nem kell megijedni, nem akarunk „Budapest exkluzívak lenni”. Nem erről akartam írni. Csak van egy romantikája annak, amikor sok időt töltünk el egy olyan dologgal, ami végül elkészülvén pár napot tölt velünk, és aztán soha többet nem látjuk már. Hogy eladhattunk-e volna belőle többet? Lehet. Az elején még gyűjtöttük a palackokat, mostanra pedig elfogadtuk, hogy ennek pont nem az a lényege, hogy az embernek gyűjteménye legyen belőle. Inkább pillanatnyi impulzusok az új sörök, és nem hátrány őket elfelejteni, és tovább folytatni az életet a jelenben. Amikor néha visszanézek egy korábbi bejegyzést, vagy ráakadok egy képre, azt gondolom, hogy „ó, az is milyen király volt”, de nem akarom megismételni az élményt, mert az élményt nem lehet megismételni. Pár jól sikerült főzet újrafőzésénél szinte előre megjósolható, hogy megjelenik, az „előző jobb volt” érzés a fogyasztókban. És nem is okolhatóak ők ezért, hiszen egy első találkozásnak van egy varázsa, amit néha összetévesztünk magával a termékkel, vagy a lecsupaszított, natúr élménnyel. Pedig nincs olyan, hogy natúr élmény. Mindig társul hozzá egy aktuális lenyomat, ami arra a pillanatra egyedileg jellemző.
Az egyik nap azon gondolkoztam, hogy vajon mi a mi műsorszámunk. A működésünknek vannak tulajdonságai, amik alapján jellemezni lehet, például az, hogy csapongó, vagy, hogy nagyon munkaigényes, vagy az, hogy nagyon költséges. Amikor találkozunk más sörfőzdékkel, meglepődünk, hogy milyen kevesen vannak. És akkor megkérdezem Gergőt, hogy „mi túl sokan vagyunk?”, amire ő azt mondja, hogy:
„Nincs olyan ember, aki nélkülözhető lenne a jelenlegi iramban.”
Három ember elvisz egy főzdét egy jó nagy főzőházzal meg pár jó nagy tartállyal. Főznek heti kétszer, kiszerelnek heti kétszer, eladnak heti egyszer. Mi tizennyolcan vagyunk. Főzünk heti tízszer, kiszerelünk minden nap reggeltől estig, és eladunk minden nap reggeltől estig. Ja és az új projektekkel átlépjük a heti egy új sört is. Ha pedig úgy határozunk, hogy valami nem tökéletes, várni kéne, vagy adagolni még valamit hozzá, akkor igenis újra kell tervezni mindent, mert lehet, hogy úgy jobb lesz a végeredmény. Az Apricationnél például egy chilis – csokis mead lett volna tervben, de miután megkóstoltam a chili előtt, arra gondoltam, hogy kéne bele egy nagy adag sárgabarack, és inkább hagyjuk a chilit. Ilyenkor gyorsan tesztelünk, kóstolunk, mennyiségeket méregetünk, majd ha megszavazzuk, akkor a címkétől kezdve minden sztornó, egy ember próbál 300 kiló barackot szerezni, egy másik intézi az új címkét, egy harmadik újraírja a következő két hét termelési ütemezést, mert ezáltal minden borul. És sorolhatnám még. Na ezért vagyunk ennyien. És eszünk ágában sincs ezen változtatni. Sőt, ezt szeretjük a legjobban.
Arra jutottam, hogy talán ez a műsorszámunk. Hogy flexibilisek vagyunk, és új dolgokat találunk ki, mert sokan vagyunk, és a termelés és a kreatív folyamatok 50-50%-át teszik ki az időnknek.
És ahelyett, hogy azon gondolkozunk, hogy miért olyan nehéz labdába rúgni a csúcstechnológiás termelőüzemek mellett termelési költségben, inkább engedjük el azt a gondolatot, hogy gigantikus tankokban főnek az ivósörök, amiket tűzoltócsövön locsolnak a bikinis lányok a Deák téren az angol legénybúcsúsokra. Vagy hogy majd a Szigeten ez lesz a gigantikus installáció, és majd hordó hegyek fognak fogyni. Lehet, hogy mi sosem leszünk ez a sörfőzde. Lehet, hogy lassan eljutottunk oda, hogy nem csak nekünk, de a fogyasztóinknak is derogálna ez. Lehet, hogy pont jól van minden úgy, ahogy van.
Egy újabb lépés a fogyasztók felé a webshop. Vicces, hogy mialatt teszteltük, már elkezdtek rendelni az emberek, pedig nem is mondtuk senkinek.
Kiküldtük a rendeléseket. Legalább gyakoroltunk. Az indulás óta pedig őrület. De a jó értelemben. A webshopon keresztül néhány termék árát és minőségét maximálisan fogjuk tudni kontrollálni. Lesznek tételek, amiket nem szeretnénk kiadni senkinek. Azt szeretnénk, hogy a fogyasztó és közöttünk ne álljon senki. Mert vannak sörök, amiket nem lehet csak úgy hozzávágni az emberhez. Vannak, amik pontosan annyiért és olyan formában működnek, ahogy azt mi kitaláltuk. Amibe nem szeretnénk hogy belebotoljanak az emberek, hanem azt szeretnénk, hogy csak és kizárólag olyanok fogyasszák, akik kifejezetten ezt szerették volna.
Nehéz megjósolni, hogy ennek mi lesz a jövője, mert eddig csak a Brew Your Mind csinált ilyet, de az ő termelésük és az emberállományuk is jelentősen kisebb. De mi azt gondoljuk, hogy meglepően jól fog működni. Egyelőre úgy néz ki.
A taproom lenne az ezt követő lépés, és már be is van tervezve minden, csak még azt nem tudtuk kitalálni, hogy hogyan lehessen MadX söröket inni és mégis megnézni a tiszta üzemet. Mert a „tartályok között sörözök” élmény azért nem elhanyagolható. A Kraft fesztivál az elején ezt a hangulatot szerette volna megmutatni, és jó úton haladt afelé, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy néha érdemes elhagyni a körutat. Idén mégsem lesz. Nekünk nagyon egyedi elképzelésünk van arról, hogy milyen értékek a fontosak, és milyenek nem. A fejekben lévő „kraft fesztiválok” annyira különböztek, hogy végül jobbnak láttuk elkaszálni az ötletet. A sörfőzdék más-más jövőképeihez más-más „kraft fesztiválok” passzolnak. És attól félek, hogy ez nem fog megváltozni már.
Nem érzek emiatt feltétlenül csillapíthatatlan keserűséget. Van bennem persze némi csalódottság, mert még emlékszem rá, amikor ugyanebben a székben ülve ugyanez előtt a monitor előtt a Kraft szövetség alapelveit írtam le, azzal a gondolattal, hogy „na majd ez”. És emlékszem, amikor ültem a MONYO kanapéján, és azt mondtam, hogy „ha mi nem csináljuk meg, akkor nem lesz ilyen, és kész”.
Talán itt érdemes reflektálni a bejegyzés elejére, ahol arról beszélek, hogy milyen nehéz megismételni különböző „élmény pakkokat” a múltból. Lehet, hogy itt az ideje tovább lépni, és létrehozni valami még ennél is jobbat. És én úgy gondolom, hogy mi erre képesek vagyunk. Egészen egyszerűen azért, mert erre vagyunk berendezkedve. Mert ez a műsorszámunk.
Az első eseményünk a sörfőzdében még azokat a titkos vágyainkat is felülmúlta, amiket nem mondunk ki, de megtartjuk a fejünkben a reményt arra, hogy „akár még ilyen is lehet”. A kérdésünkre, hogy, van-e bárkinek kedve kimenni a város szélére egy jó buli kedvéért, az a válasz jött, hogy:
“Van!”
Bevallom őszintén, hogy nagyon tanácstalan lettem volna, ha rosszul sül el, mert az egész stratégiánkat arra építettem fel, hogy ez márpedig működni fog. Hogy majd kijönnek az emberek hozzánk, mi pedig olyat fogunk nekik nyújtani, hogy mindig úgy érzik majd, megérte. Szerintünk a legtöbben így éreztetek. Hálásak vagyunk nektek ezért. Sokat gondolkoztunk ezen, sokat dolgoztunk ezen és nem hiába tettük. Köszi.
A szombat este bekerül azok közé az élmények közé, amik számomra a legemlékezetesebb pillanatok a sörfőzde életében. Ilyen volt például az első Kraft fesztivál, vagy az első Funk Soul Brother premierje.
