Érdekes volt elolvasni az első évértékelőmet és picit nosztalgiázni. A Kraft fesztivál óta azon gondolkozom, hogy szívesen vetnék számot arról, hogy mi minden változott az elmúlt öt és fél évben. A Balkezes egyik kezével, Nyaras Tamással beszélgettem sokat erről, aztán ő meg azt mondta, hogy “miért nem írod le?” és én meg erre azt gondoltam, hogy “végülis miért nem írom le?“.

Mert hogy rettenetesen sok minden változott és nem csak a mi életünkben. Na jól van kezdjük.

Házisörfőzők / Gerillák

Alapvetően, ha nem így indul egy sörfőzde, akkor megkockáztatom, hogy semmi helye a piacon, és csak magának csinált pár évnyi extra munkát meg kitudja mennyi extra költséget. Alapból hogy jut eszedbe, hogy sörfőzdéd legyen, amikor még életedben nem találkoztál ezzel a világgal? De persze tudjuk, hogy ez a mai napra már nem számít újdonságnak (nem is mennek). A sör továbbra is nagy üzletnek tűnik én pedig továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy nem olyan nagy üzlet. Mármint most komolyan: ha nem érdekel, akkor vegyél inkább bitcoint vagy tudom is én.

Fun fact: a Madhouse fél év bezárás után fél év alatt érte be a sörfőzdét emberi erőforrás és forgalom terén. És hadd ne mondjam, hogy beletett kreatív energia és tőke terén mekkora a különbség. Alapból öt és fél év versenyzik kevesebb, mint másfél évvel. Durva. Annyi, hogy a sörfőzde scalelhető, tehát lehet gigantikus. Az meg minket nem érdekel, szóval mindegy.

Anno, mivel kicsi volt a közeg, a híresebb házisörfőzőkből lettek a híresebb gerillafőzők és szerintem dominálták a piacot. Rothbeer, Balkezes, armando_otchoa, Csupor, Hatodik Íz, Brewdapest, a Hara’Punk, Gólem, a Horizont felkaroltjai stb. Ezek a fiatalok kezdték a lendületükkel lenyomni a Keserű Mézet, a Tuck Barátot, a Legendát és az igazi nagy öregeket. És még sörfőzdéjük sem volt.

A tét nagyon kicsi volt az összetartás pedig nagyon nagy. Az akkori fellegvárakban, mint a Csakajósör és az Élesztő, aki megjelent a sörével, az már számított, a csaposok pedig kvázi kurátoraiként a szcénának mindig tudták, hogy éppen melyik főzet sikerült jól, most hidegkomlózva lett a Tántorgó Paripa vagy újrafőzték a Távoli Galaxist stb, stb. A sörök persze nyilván a nyomába sem értek a külföldieknek. Itt elvált egymástól a Csakajósörös és az Élesztős vonal. Amíg az előbbi folyamatosan igyekezett behozni a legjobb dolgokat a nagyvilágból, amiket meg tudott szerezni (merthogy az elérhetőség egy téma volt akkoriban), az Élesztőt csak a hazai érdekelte és a közönség sem vágyott nagyon másra. Később nyílt egy Élesztő Importer a közelben, ami rövid időn belül bezárt, miután szerintem csak én voltam a vendége. Mondjuk én imádtam.

Mára a Gerillák nagy része kikerült a reflektorfényből. Nehezen találnak bérfőző helyet és végtelenül kisebb a lehetőségük a kísérletezésre, mint a sörfőzdéknek. Nem azért, mert nem engedhetnek meg maguknak egy lábost, hanem azért, mert sok modern stílus és a modern minőségi sztenderdek már igénylik a csúcstechnológiát, ami miatt a lábos, mint kísérletezési forma sokszor már kevésnek bizonyul. Sokak abban véreztek el, hogy alájuk tudtak az új főzdék ajánlani árban, sokak pedig abban, hogy egészen egyszerűen nem tudtak ebből megélni, egy főállás mellett pedig már nem voltak képesek felvenni a versenyt az ifjú titánokkal. Néha nézem Csupor Marci fűnyírós postjait és azon gondolkozom, hogy “basszus ez a srác egykor a szcéna sztárja volt”. Sajnos számít, hogy néha jókor jó helyen legyél, és hogy érts egy picit az üzlethez is vagy legyen körülötted olyan, aki ért. Régen pont Marci mondta, hogy “legyél az a haver, akinek megveszi a kocsmáros a sörét” és akkor úgy is ment. Már ez – sajnos – nem elég. Nem mehetsz be a Spárba egy cigivel, hogy “na mizu baszkikáim?”.

Mára a piacon lévő legsikeresebb gerillák már szinte mind új szereplőnek számítanak és nem tudom, hogy képes-e bárki egyedülállóan ebből megélni. Majdhogynem azt lehet mondani, hogy többet kell sör szinten letenned az asztalra, mint a sörfőzdéknek, hogy tudj érvényesülni. A kocsmák pedig a megszokott nevekben jobban megbíznak, mint az újakban, ami tovább nehezíti a helyzetet.

Sörfőzdék

Az elmúlt öt évben talán létrejött a szerelemprojektek nagy része. Emlékszem, egyszer az akkori sör-influencer Bart Dani nyilatkozta, hogy a szerelem projektek ideje lejárt és vagy felkötöd a gatyát vagy véged. Vagy valami ilyesmi. És emlékszem, hogy hatással volt rám ez a kijelentése, mert azt gondoltam, hogy ez a szomorú igazság. Biztosan lesz még kivétel, de talán aki igazán meg akarta ezt valósítani, annak már valami összejött, a többieknek meg könnyen lehet, hogy ez már álom marad. Sefcsik Marci, akit biztosan sokan ismertek már a Mad Scientist színeiből, anno a Fenékig bloggereként jött el a sörfőzdébe és később elmesélte, hogy akkor realizálódott bennük, hogy bár ők is sörfőzdét szerettek volna, erről már lecsúsztak. Határeset. Akkor még lehet, hogy meg lehetett volna csinálni. De már azoknak is nehéz volt, akik velünk indultak.

A sörfőzdék eleinte két táborra oszlottak, a régiek és az újak. A klasszikus kisüzemi sörfőzdék egyesülete és a későbbi Kraft egyesület. Az első Kraft fesztivál szervezésekor írtam meg a kraft manifesztóként emlegetett “sörös 12 pontot”, ami meghatározta az újhullámos elvárásokat szerintem. Ez szerintem a mai napig megállja a helyét többé kevésbé. Aztán ezek a határok nagyon gyorsan elmosódtak, mert a klikkek elkezdtek tovább klikkesedni, a táborok és társaságok pedig mára látszólag szétestek. Lehet, hogy azért, mert a tét túl nagy lett, lehet hogy azért, mert a különbségek is túl nagyok lettek. A nagymenőknek már nem maradt ideje a picik összes eseményére elmenni (mert a Spárban voltak tárgyalni már a bározás helyett), a picik pedig mintha kellemetlenül/jelentéktelenül érezték volna magukat a nagymenők eseményein. Meg persze az események is átalakultak, de erről majd később.

A sörfőzdék egy része utolérte a külföldiek minőségét – technológiában és termékben is – és elkezdtek exportálni. Európa szerte megjelentek a magyar sörök és ez nagyon menő volt. A tét pedig tovább nőtt. Számított, hogy ki kapja meg az egy darab meghívást egy ismert nemzetközi fesztiválon. Ez potenciálisan az egész országot jelenthette később disztribúciós szinten. Rettentően fontosak voltak ezek. Azt mondták, hogy aki egy Mikkeller Beer Celebrationre meg lett hívva, az befutott. Vicces módon azóta sem hívtak meg egy magyar sörfőzdét sem, pedig Dániában, ahol tartják, a Mad Scientist lett 2020-ban az év külföldi sörfőzdéje több blog szavazása alapján. Egy-egy ország nem annyira volt kíváncsi több szereplőre Európa összes helyéről, úgyhogy a tét – ha még nem említettem volna – nagy volt.

Ahogy az idő telt, a különböző projektek útelágazásokhoz érkeztek és más-más döntések mentén elkezdtek más-más utakat bejárni. Először nyitott olyan kisüzemi sörfőzde, ami már teljesen üzleti alapú és semmi köze nem volt korábbi gerillákhoz vagy házisörfőzőkhöz. Már nem csak a “srácok” voltak a piacon. Erről tudtuk, hogy egy új dolog kezdete lesz. A sörforradalom, vagy nevezzük akárhogy, elérte azt a pontot, ahol már a szubkulturális mellett gazdasági jelentősége is volt.

Akár azt is mondhatjuk, hogy a sörforradalom véget ért és megtörtént a rendszerváltás.

A nagyok figyelték már a kicsiket, a kicsik pedig elkezdtek meghatározni valami olyasmit, aminek már pénzügyi vonatkozásban is volt saját narratívája. Akikkel pedig fel kellett venni a versenyt, azok már a nagykutyák voltak. BrewDog. Mikkeller. De Molen. A legendák, akiknek az aranyárban beszerzett pár palackjáért csorgott a nyálad a Csakajósörben anno. És most velük mérnek össze Londonban, vagy éppen ahol vagy. Sok sörfőzde addig mindenféle komolyabb gazdasági koncepció nélkül működött, és ennek a végét elkezdte kikényszeríteni az új helyzet. Bart Dani jóslata bevált, ha úgy tetszik. Vagy megállják a helyüket az új környezetben, vagy le lesznek nyomva és haza lesznek küldve az üstjeikhez.

Itt két potenciális utat láttam kibontakozni azoknál, akik végül túlélték. Az egyik esetben a sörfőzdék engedték a gazdasági nagykutyáknak, hogy beszálljanak a sörfőzdéikbe és hibrid kiskutya-nagykutyává változtak. Itt volt egy kockázati tőke bevonásos sztorink, amit kicsit filmbe illő módon fújtunk le az utolsó másodpercben, hogy aztán egymásra boruljunk, hogy “maradunk szabadok”. Akkoriban nagyon inspiráltak azok az amerikai sörfőzdék, amik úgy voltak a világ legjobbjai, hogy nem voltak nagyobbak nálunk. Európában mindenki a következő BrewDog akart lenni. De volt másik út is. A másik esetben a sörfőzdék nekiestek ennek az egésznek saját maguk és megpróbáltak olyan dolgokat megvalósítani, amit az érkező nagykutyák a romantikus kiskutya társaiknak már nem engedtek meg.

A sörfőzde és a fogyasztó között még szorosabbra lett húzva a kapcsolat webshoppal meg taproommal meg mindennel. Az alapanyagszámlák pedig elkezdtek egyre őrültebbek lenni. A szuperprémium kategóriában a jóárasítás már nem számított csak az, hogy te legyél a legjobb. Ezt szereti Marci úgy nevezni, hogy minden nap egy háború. Én azért nem vagyok ennyire radikális. Mindenesetre szeretem a mindent elsöprő lendületet és az általában kontrollált őrületet, ami körbeveszi ezt a szegmenst.

Meggyőződésem, hogy soha ilyen indifferens nem volt még a piac a saját szereplőtársai irányába. Hogy ez milyen irányba fog változni az valószínűleg pár nagyon jelentős egyéni döntésnek lesz majd köszönhető. Egyelőre a nagy barátságok nagy része megszűnt, a közös dolgok minimálisra csökkentek és mindenki azzal van elfoglalva, hogy túléljen. Valószínűleg a vírus volt erre egy végzetes csapás, de szerintem elkerülhetetlen volt a dolog. Egyszerűen túl nagy lett a tét, mondhatnám most ezt ki így először. Mi pedig, emberek alapvetően nehezen viccelődünk egy ilyen nagy tétű helyzetben. Még pókerjátékosként tapasztaltam azt meg, hogy nagyon kevés ember viselkedik ugyanúgy nyerőben és bukóban. És még ha ugyanúgy is viselkedtél, a játékostársaidat szintén befolyásolta a saját állapotuk abban, hogy téged hogy ítélnek meg. Általában akkor voltál vicces, ha veszítesz, ugyanezek a spicces poénok nyerőben már nagyképűségnek számítottak. Érezni lehetett azt a pontot, amikor az asztalon lévő pénz mértéke polarizálta az addig töretlen egységet. Az összefogásban a sörfőzdék a saját vesztüket, az üzleti titkok meggondolatlan kifecsegését és az üzleti nagykutyák üzleti intrikáinak való áldozatul esést látták. Szerintem hibásan.

Társaságok meg fognak maradni, lesz évente egy komlószüret Válon és lesz 1-2 olyan sörfesztivál, ahol megjelennek azok, akik dolgoznak is a szegmensben. És ezek a társaságok potenciálisan befolyásosabbak lesznek a piac szempontjából mint valaha, de globális elit klub, ahol mindenki mindenkivel jóban van már nincs és már nem is lesz.

Kocsmák

Egyszer ezen a részen is túl kell esnem úgy érzem. A teljesség igénye nélkül mindenesetre. Szóval amíg egy nagyon niche cuccot árultunk, a “kézműves sört”, addig mindenki minden kocsmát név szerint ismert és szinte egy közös baráti társaság volt az egész, kis túlzással. Ha tippelnem kéne, és még nem túlhaladott a dolog, akkor a specialty kávé, vagy a natúr bor lehet most ilyen, de könnyen lehet, hogy már rajtuk is keresztül ment ez az aranyifjú időszak.

Ezeken a helyeken kívül szinte sehol nem fogadták be “kézműves söröket”. Ezzel a helyzeti előnnyel felvértezve aztán a helyek határozták meg a piacot és azt, hogy éppen ki a menő és ki nem. A legmenőbbek mindenhol csapon voltak, és mivel minden sörpremier egy igazi különlegesség volt, hétről hétre megjelent mindenki ugyanott. Mivel ez a pár hely határozta meg azt, hogy túlél-e egy sörfőzde vagy gerilla formáció vagy nem – hiszen telítődni látszott a piac – mindenki képviseltette magát és mindenki mindig mindenhol ott volt. Nem tehettünk mást. Tényleg nem. Már nem mintha akartunk volna mást tenni. Ez egy tényleg nagyon különleges időszak volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

Mintha az egész ország egy startup lenne ebből a szempontból.

Sörforradalom, ugye.

A nagyáruházak érdeklődése volt egy új dolog kezdete. A kocsmák persze kikészültek. Náluk volt a titkos nedű, amiért odazarándokolt az a húsz fanatikus és erre mi meg be akarjuk tenni mindenhova, elvéve ezt az exkluzivitást és ezzel megölve a varázst. Nem hiszem, hogy bárki úgy gondolta akkor, hogy vagy választása. Senki nem adott el annyi sört, amennyit szeretett volna. Aki azt mondta, hogy ő ezzel nem ért egyet általában csak nem kapott erre lehetőséget, és ezt a helyzetét racionalizálta valahogy az elméjében. Itt érkeztek meg a nagykerek a piacra, bár a nagyáruházak esetében inkább strici minőségben voltak jelen. Mára már szinte mindenki direktben tárgyal az áruházakkal és egy jóval piacképesebb helyzet alakult ki a középső emberek nélkül. Ez a fogyasztóknak is jó.

Ahogy terjedni kezdett, felkerült pár “nem szakbolt” polcaira a kisüzemi sör és bekerült pár “nem kifejezetten kézműves” sörözőbe a kisüzemi sör. Ez furcsa volt és mindenki úgy vigyázott ezekre a helyekre, mintha a sajátja lenne. Megpróbáltuk behálózni őket, hogy fókuszáljanak ránk, ne is ismerjék meg a szcénát, nekik arról nem kell tudniuk, hogy vannak más sörök is – hiszen senkinek nem volt pártfogó helye. Minden hely független volt, hiszen a szerződéses helyek le voltak tiltva rólunk. Végül a kicsinyes igyekezeteink ellenére mindenhol minden héten meg kellett küzdeni a csapokért. Minden. Kibaszott. Héten. És nem egy hírlevéllel, hanem folyamatos, lehetőleg személyes kontakttal. Mert ha te nem teszed meg, akkor más megteszi és voltak olyan értékesítők, akik addig nem tették le a telefont, amíg nem vettél legalább egy hordó sört. Az agresszió sokszor diadalt aratott. Akkortájt egy picivel másképpen próbálkoztam, és sok hely végül azért szeretett minket, mert lehetett nemet mondani, ha éppen úgy tartotta kedvük. Emiatt továbbra is felvették a telefont és nem kerültek minket.

Aztán egyre nőtt az érdeklődő helyek száma, amíg végül úgy tűnt, hogy már szinte nem engedheted meg magadnak kocsmaként, hogy legalább valami kisüzemit ne tarts. Hírhedt vendéglátós maffiózók is nyúltak már a kisüzemi sörhöz, és tudtuk ismét, hogy ez valami újnak a kezdete. Már nem csak a küldetésről szól a különleges sör csapolása, hanem a pénzről is. A klasszikus kocsmák egy része nem bírta, hogy a sörkészítőkkel egyetemben már nekik is a nagykutyákkal kellett felvenniük a versenyt. Eddig jelentéktelennek tűnő dolgok kezdtek problémák lenni, mint például az, hogy nincs étel, vagy nincs semmi a kínálatban, ami nem sör. Szerintem éveken keresztül fel sem tűnt, hogy például a Hopaholicban nincs bor meg ilyenek. Ki az isten megy oda borozni, de tényleg? Ha, hát innentől már meg kellett fogni a 6 fős társaság egyik tagját, aki nem szerette a sört de inna egy fröccsöt vagy egy akármit. Szerintem még kólát sem lehetett kapni.

A pult mögött álló kis számú, de annál tehetségesebb szakértő gárdát szétkapkodták az új helyek. Azok, akik egy időben egy csapat voltak, most üzletvezetőként vagy pultfőnökként ügyetlenkedtek valami jellegtelen és jelentéktelen új helyen. Teljesen más kompetenciára volt szükség. Nem volt időd minden vendéggel átbeszélni az összes csapot. Az allstar csapatok híján persze a top helyek kopni kezdtek, mivel pont ez az allstar csapat tette őket naggyá. Páran váltottak az üzemeltetők közül, páran újítottak, páran kitartottak. Kővári Gergő kiszállása számomra a mérföldkő, az aranykor végének egyértelmű pillanata. A szubkultúrából, a sikátori suttogásokból valami nagyobb lett, valami globális akárminek a része. Nekik már csak annyi dolguk volt, hogy eldöntsék, hogy tudnak-e ezzel együtt élni, vagy nem. Gergő helyei az aranykor bástyái voltak és ez a korszak véget ért. Nem ő tehetett róla. Nem is nagyon tehetett ellene. Lehet, hogy én is kiszálltam volna a helyében. Egy hozzá hasonló mesterember már mit sem ért az egyre olajozottabb gép módjára üzemelő manufaktúrákkal szemben.

A legmenőbb helyek a sörközpontú, de alapvetően minden igényt kielégítő helyek kezdtek lenni, amik egyre inkább tendáltak egy nemzetközi minőség irányába. Van, ahol van még a vezetőségben olyan, akit érdekel a sör. A közgazdászok viszont notóriusan elkezdték lenyomni a klasszikus kocsmárosokat.

És megint csak: mindez kikerülhetetlen volt. Elég volt nyugat irányába néznünk, ahol minden hamarabb történt meg. Már nem elég egy helynek az, hogy lehet kapni különleges sört. Mert hogy szinte mindenhol lehet. Már valami több kell. És ez nem feltétlenül probléma. Néha a több jobb. Néha.

Influencerek

Sajnos itt kifejezetten nem tett jót az idő a dolognak. Régebben, mivel tényleg pár hely volt, és pár ember, voltak arcok, akiknek hittünk, és akik eldöntötték hétről hétre, hogy mi a menő. A sörfőzdék egy premier sörnél nagyon várták, hogy mi lesz rá a fogadtatás a kevés elismert szakmai író részéről. Ilyenek voltak anno a Mese Habbal, a Sörbúvár, a Fenékig vagy az akkor már letűnőben lévő Folyékony Kenyér. Mindezt kiegészítették a sörgeekek, egy nagyon összetartó társaság, akik körében minden domináns információ futótűzként jutott el az ország minden pontjára. A kocsmárosokat beleértve, akik javarészt szintén sörgeekek voltak.

Mára gyakorlatilag nincs mérvadó megmondó ember a sörszcénában. Én legalábbis a sörfőzdék részéről ki merem jelenteni, hogy tényleg nincs olyan ember, aki egy hazai sörfőzde számára fejfájást tudna okozni a kritikájával. A globális megmondóvá az Untappd applikáció vált a saját előnyeivel és hátrányaival. De ez sok főzdénél már nem pár darab cikk havonta, hanem napi több száz értékelés. Az influencerek az Untappdet aktívan használók lettek. Országok között jelentős eltérés van habitusban. Vannak nagyon patrióta helyek, mint Anglia vagy Oroszország és vannak elég kegyetlen helyek is, mint az északi országok és mi is. Ez az emberek átlagos értékelési pontszámának a függvénye. Sokszor úgy tűnik, hogy igenis hatással van egy fogyasztóra, hogy az éppen fogyasztani tervezett tétel milyen értékeléssel rendelkezik. Jó és rossz irányba is. A probléma akkor van, ha egy “kegyetlen” országból származó sörfőzde akar exportálni “patrióta” országba, mert nem értik, hogy miért ilyen alacsony a sör pontszáma. Na mindegy, ez annyira nem lényeges, meg külön bejegyzés is lehetne róla, annyira komplex. Hiszen értékelések százezrei tartoznak minden sörfőzdéhez.

Ismét csak egy döntés van számunkra, elfogadjuk-e, hogy ez így van, vagy nem. Valószínűleg könnyebb dolga van egy sörfőzdének most így, de tény, hogy néha nagyon kacska tud lenni egy ilyen Untappd értékelés, mert nem az átlagos fogyasztó értékelését, hanem az átlagos lokális Untappd használó értékelését fogja közvetíteni. Ahol ez szűkebb kör, ott a preferenciák és az értékelések mások lesznek, mert az “utca embere” a saját kis véleményével nem mutatkozik meg a pontok között. A kettő között pedig sokszor hatalmas a különbség.

Én mindenesetre hiányolom a független szakértői jelenlétet a piacról, de ki tudja mit hoz majd a jövő.

Sörfogyasztók

Az elején ezek az emberek egy hatalmas százalékban a sörgeekek köréből kerültek ki. Mármint ez egyszerű matek. Először volt Kővári Gergő, aztán az Ádám. Aztán lettek többen. Ez egy izgalmas időszak volt. A sörbemutatókon és a helyeken rendre ugyanazok az emberek jelentek meg. A kocsmárosok, a sörfanatikusok és az első kettő kegyeibe beférkőzni vágyó sörkészítők. Egy ideig rettentően sokat számított, hogy ez a viszonylag zárt és kritikus csoport milyen véleménnyel volt egy-egy új sörről vagy kocsmáról. Ha tetszett nekik a hely, annak forgalma volt, ha tetszett nekik egy sör, akkor benyomták mindenhova, mert kérték. Ha nem tetszett, akkor mindenki, aki számít a következő héten már tudta, hogy x és y egy kalap szar. Egy kicsit úgy képzelem el a dolgot, mint a régi Hollywoodot. Szóval mindez nagyon szuper, ha a hullámok tetején lovagolsz de egy pillanatig nem figyelsz és már meg vagy rágva és ki vagy köpve. A történetedet pedig már nem fogja senki megnézni a moziban.

Ennek meg vannak a pozitív és a negatív velejárói is. Hatalmas pozitívum volt, hogy nem lehetett nagyon kamuzni. Ha valami nem volt őszinte és/vagy valóban szar volt, annak semmi esélye nem volt már. Nem úgy mint az elején, amikor romlott sört csapoltak, mert a fogyasztó úgysem ért hozzá. Ezek az arcok voltak az őrzői a csapoknak és ha rajtuk múlt, akkor csupa nagyon menő és nagyon fasza dolog ment fel mindenhova. A negatívum a szubjektivitás és a személyesség volt. Kóstoltam nagyszerű sört, ami fennakadt a geek tűzfalon és kóstoltam szörnyűséget is, amiért mindenki meg volt őrülve. Persze nem számított, hiszen a nap végén a fogyasztók ők voltak, és az volt minden kocsmárosnak a jó döntés, ha olyat tesz fel, amit szeretnek. Még akkor is, ha ez nem mindig korrelált azzal, hogy mi a jó.

A BrewDog bár megnyitását követő online egymásnak feszülés volt az, amit én az egyik nagy fordulópontnak tekintek. A magam részéről úgy éreztem, hogy a piac kezd túlhaladni a geekeken és már nem minden hely fogja őket tekinteni a legmérvadóbb pontnak. Veszekedtünk. Összevesztünk. Szakítottunk. Ez persze akkor még csak az én személyes eltávolodásom volt ettől a társaságtól. Egy olyan igazi szakítás volt ez, amikor sok-sok nagyon fasza közös emlékünk volt, amire a mai napig szívesen emlékszek vissza aztán egyszer csak már nem szólunk egymáshoz soha többé. Hogy ki volt a hibás? Passzolom. Lehet, hogy én. Lehet, hogy ők. Lehet, hogy mindketten. Lehet, hogy a Denver Broncos bajnokcsapata.

Sokáig nem is nagyon láttam mást, csak a sörgeekek eltűnését és a rendezvények kiüresedését. Aztán az egyik nap Marci hívta fel arra a figyelmem, hogy tele vannak az események, de már egy új, kevésbé hangos és kevésbé domináns társasággal. Számomra annyira idegen volt, hogy nem böfögi bele valaki az ötödik percben a képembe, hogy amit csináltam az egy kalap szar (merthogy még a love része is egy kicsit olyan tough love volt, hogy “tudod én megmondom, mert szeretlek”), hogy olyan volt, mintha ott sem lett volna senki. De ott voltak, és nem csak nekünk, hanem az összes többi sörfőzdének. Ott voltak és ők lettek a sörfogyasztók új, második hulláma, ami iszonyatos löketet adott a piacnak a mérete miatt. Mert rengetegen voltak. És a nagy számok törvénye alapján már sokkal kevésbé voltak szubjektívek. Az orruk pedig nem volt kevésbé képzett. Én akkor úgy éreztem. Most is úgy érzem.

Fesztiválok

Amikor indultunk két fesztivál volt: _A_ Főzdefeszt és a “bármi más”. Minden, de tényleg minden a Főzdefesztről szólt. Az éves kipakolás, ahol majd mindenki megmutatja, hogy mit csinált egy évig, és ahol a Főzdefeszt eldönti, hogy ki az év sörfőzdéje és mi az év söre. A mi igazi első Főzdefesztünk volt az utolsó Főzdefeszt és az év sörfőzdéjével együtt járó következő évi ingyen szereplés azóta is várat magára. Azt azért sajnálom, hogy már nincs ilyen évértékelés, meg díjazás meg ilyenek. Ez akkortájt nagyon különleges volt és úgy vettük át, mintha valami sörös Oscar díj lett volna. Ez jelentette azt, hogy megcsináltuk. Semmi más nem számított, csak hogy ez egyszer majd összejöjjön. Az év sörfőzdéje onnantól feltünteti magát a palackjain és VIP bejárása van az összes kocsma csapjaira.

Persze, ahogy azt már az elején írtam, egy változás előtt álltunk, amiről akkor még nem tudtunk. Főzdefeszt híján gondoltuk megcsináljuk a saját sörfesztiválunkat.

Ez lett a Kraft Sörfesztivál.

Akkor úgy tűnt, hogy az első Főzdefeszt személyességét hozza vissza, mert a Főzdefeszt ugye már hatalmas szereplő volt. Nem tudom, hogy azóta volt e nagyobb, mert már nem tudom fejben összehasonlítani. Valószínűleg a mostani Kraft, meg a Belvárosi már nagyobb volt.

• 

A Kraftot a legnagyobb barátság mézes heteiben csináltuk sörfőzdékként, és megállás nélkül egymás vállára borulva részegedtünk le, és aztán józanodtunk ki egymás főzdéjének padlóján fekve. Tényleg olyan volt mint egy új kapcsolat, ahol minden csak a testiségről szólt. Talán ugyanebben a habitusban telt még a második Kraft sörfesztivál és talán a harmadik is. Tudtuk, hogy az aranyifjak vagyunk és el is mondtuk egymásnak ezt. Tudtuk, hogy ez most történelem és majd egyszer mesélni fognak róla, hogy milyen volt. Hogy a Főzdefeszt után ez a következő mérföldkő, ami a fesztiválokat illeti. Már nem mondtuk meg, hogy ki az év sörfőzdéje, mert nem voltunk pártatlanok, de azért azt meg akartuk mondani, hogy kik vannak velünk és hogy kik számítanak megnőnek. Végül talán ez a felelősség nőtt a fejünkre.

Addigra már páran közülünk voltak nagyon menő külföldi sörfesztiválon is és egyszer beállított hozzánk három srác. Hozzánk, merthogy akkortájt a főzdepark annyira egységben volt, hogy mindig együtt lógtunk. Ők voltak az akkor még meglehetősen ismeretlen Pai, aki nálunk főzőtt pár őrült, de annál jobb cuccot, Tibi, aki _A_ külföldön a BrewDognál sört főző srác volt, tehát kvázi az egyetlen ember az országban aki ténylegesen értett is ahhoz, hogy hogy mennek a dolgok külföldön egy sörfőzdében és az akkor Szlovákiában lakó Marci, a Fenékig egyik domináns figurája. És ők azt mondták nekünk, hogy itt az ideje egy olyan kóstoló fesztiválnak, amiből akkor még csak pár darab volt Európában. Mondjuk azok nagyon híresek voltak. Hát ez szörnyen hangzott. Nem csak amiatt, mert a Kraft büdzséjének tízszeresének eltapsolása volt tervben, hanem mert mindennek ellentmondott, ami akkor a sörfogyasztás volt. A sörfogyasztás ugyanis maga volt az árérzékenység. És a sörkészítés is. Egy sörfőzde nem tudott csak úgy milliós költségben gondolkodni. Az első Krafton mi egyenáron 800 forintért adtunk minden 4dl-es sört ők pedig 20 rongyot akartak elkérni pár órányi sörözésért. Szégyenszemre nem én voltam az, aki ebben meglátta a fantáziát. De nem voltunk annyira pökhendiek, hogy megvétózzuk. Elfogadtuk, hogy lehet, hogy rosszul látjuk. Belementünk és megalapítottuk közösen a BPBW céget. A többi történelem.

A vírus egy komoly csapást mért mindenre, ami fesztivál, és talán nem mi vagyunk ennek a legnagyobb vesztesei, de akkor is volt egy időszak, ami a mai napig tart, amikor nem tudtuk, hogy hogyan fog tudni majd fennmaradni a BPBW. Most sem tudjuk. Ezt majd az idő eldönti.

Mára már annyi “kézműves sörös” fesztivál van, hogy az ember egész nyáron lehet valahol, ha igazán ezt szeretné. Érték tekintetében én keveset tartok mérvadónak mondjuk. Szerintem időszerű, hogy kilépjen a bazáriságból ez az egész, és megadjuk neki azt a tiszteletet, amit a termékeiknek megadnak a sörfőzdék.

Lehet, hogy ez furán fog hangzani, de miután átadtuk a BPBW-s srácoknak a Kraft szervezést én azért féltem. Az ideinél féltem a legjobban és szinte alig mertem kimenni mert azt gondoltam, hogy egy újabb fordulópont lesz majd. Egy újabb pillanat, ami emlékeztet arra, hogy egyszer volt egy valami, ami most már nincs. Aztán kimentem minden idők legjobb Magyarországon tartott sörfesztiváljára és éreztem minden porcikában, hogy ismét valami új dolog van születőben. Mármint hogy lehet, hogy véget ért a kezdet, de ami most fog következni az sok-sok szempontból legalább olyan izgalmas lesz, mint amilyen akkor volt.