Nem tudom, hogy hogyan készül egy ilyen évértékelésre fel valaki. A belsős céges “beszédem” főleg az érzelmi dolgokra fókuszált és nem a történésekre és a tárgyakra. Azokból is volt sok mondjuk. Annyi féle sör, hogy össze sem számolom, kollaborációk, fesztiválok, külföldi terjeszkedés, üzemi bűvülés és fejlesztés, valamint a “kockázati tőke eljövetele és halála”. Tavalyhoz képest sikerült valamivel jobb, mint másfélszeres évet zárnunk a számok tekintetében. Ez lehetőséget adott arra, hogy többen legyünk, és páran el tudjanak tolódni egy-egy specifikusabb irányba. Szintén lehetőséget adott arra, hogy döntsünk a jövőnkről.
A regionális “mintaüzem “elképzelésünket feladtuk, és megpróbálunk egy őszinte vállalkozás, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a valóság irányába menni, ahol a moralitás és nem a közgazdaságtan határozza meg a döntéseket.
A piacot az általunk érzékelt kezdeti összefogás után egy feszengő, semleges “korrektség” kezdte jellemezni. A sörfőzdék úgy nyilvánulnak meg, mintha politikusok lennénk, a kritikusok pedig úgy, mint akik már túl jó viszonyban vannak mindenkivel ahhoz, hogy az őszinte véleményüket írják le. A fogyasztók esetében sokszor úgy tűnt, hogy kontrollálatlan műanyagzacskókként repkedtek, bizonyos események után információ hiány miatti találgatásba fulladva. Az ilyenkor felmerülő – szakmán belüli – belső konzultáció során egyértelműen a “totális csend” volt a kommunikációs sztenderd. De akkor mi történik? Már lassan úgy érzem, hogy inkább nem is kérdez senki semmit, inkább tippelnek a részinfókból valamit, és akkor ez van. Nincs már főzdefeszt díjátadó, ahol valaki összefoglalja nekünk, hogy mi történt, meg úgy nagyvonalakban semmi olyan, ami irányadó vagy legalább hangadó. Nem tudunk öt olyan sörbírát az egész országban egymás mellé tenni, akik egy százas skálán maximum 4 pont különbséggel egységesen le tudnak pontozni egy sört. A boroknál kb ilyesmi a sztenderd. Szinte senki nem akar “ingyen” a hazai sörfogyasztókhoz érdemben szólni. Fizetett hirdetések és fizetett “toplisták” vannak. Persze vannak jó cikkek, és vannak emberek, akiknek élvezettel el lehet olvasni a véleményét és a tapasztalatait. Ilyen mondjuk Pif, vagy Kollár Bálint a welovebudapesttől, és ilyen volt régen a Mese Habbal. De meg tudják-e ők válaszolni a sörfőgyasztók valódi kérdéseit, mikor ők maguk sem merik feltenni őket?
Kisüzem és nagyüzem járhat kéz a kézben? Hova helyezzük el a mammut craft sörfőzdéket a fejünkben? Ki az, aki mostanság nyomon van az országban sörfőzésileg? Hol tart a magyar sörfőzés európai szinten? Ki az, aki lemorzsolódni látszik, vagy stagnál? Milyen a viszony a kisüzemek között? Milyen hatással vannak a felvásárlások/befektetések/eu-pályázatok a piacra és a termékekre? Melyik kocsmák azok, ahol megfelelően bánnak a sörökkel és a fogyasztókkal? Melyik sörfesztivál éri meg, és melyik nem? Hol keressem a valódi értékeket, és mik azok a jelek, amik alapján felismerhetem korunk legnagyobb trendjét: a magukat szenvedélyvállalkozásnak tettető, szigorúan gazdasági alapon működő, profitorientált vállalkozásokat? Ez mind tabu…
És félreértés ne essék: ezekre a kérdésekre vannak válaszok, és van jópár ember az országban, aki ezeket meg tudná válaszolni. A kialakult “mexican standoff” jellegű helyzet az, ahol inkább mindenki úgy dönt, hogy járassa le magát a másik a rossz hírekkel vagy a kevésbé populáris nézőpontokkal.
A valóság az, hogy nem tudjuk, hogy merre viszi a jövő az európai sörforradalmat, de sok jel utal rossz dolgokra. Régebben beszéltünk erről, de ma már ez sincs, mert mindenki fél attól, hogy esetleg felfedné a saját ütőkártyáit arra az esetre, ha beüt a para. Néhány sörfőzde abban a szerencsés helyzetben van, hogy az elmélkedést egy kényelmes helyzetből végezheti. A piac alakulása majd eldönti, hogy a jövőben picit profitál, vagy többet profitál. Szerencsére mi most ezek közé tartozunk, még körülbelül 4-6 hazai sörfőzdével. Néhány vállalkozásnak azonban inkább a túlélésről vagy a bukársól fog szólni a következő időszak. És ez korántsem az alapján szegregálódik, hogy valaki jó terméket csinál-e vagy nem. Sokkal inkább arról szól, hogy abban a pillanatban, hogy egy szenvedélyből indult szegmensben megjelenik a tőke, a szabályok megváltoznak. Megjelenik a “craft brewery on steroids”, ami sok esetben még csak nem is mondható alsóbbrendűnek, hiszen top kategóriás európai sörfőzdéket hozhatnánk fel példaként, amik tényleg kiemelkedő minőségű termékekkel rendelkeznek. De nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ha mondjuk pár srác az extrém populáris garázsfőzdéjéből hirtelen egy sokmilliárdos gyárba költözik, akkor ők nem a malacperselyüket törték szimplán szét, és hogy onnantól kezdve a pénz egy jelentős része KIFELÉ fog áramlani a piacról. Nyilván azzal sem, hogy egy több különböző városban működő sörfőzdével rendelkező brand esetében már inkább franchiseról és licenszről beszélünk, mint személyekről. A független sőrfőzde koncepció arról szól, hogy egy sörfőzde a piacot építi és nem kifosztja. Minden idegen kézben lévő százalék a craft beer koncepció elsekélyesítéséhez és a piac további polarizálásához járul hozzá.
Ha itthonról a fővárost veszem alapul, akkor látható, hogy egyre inkább nemzetközi sörfőgyasztók kezdünk lenni. Ez nem véletlen, hiszen a legnagyobb craft sörfőzdék már olyan áron tudnak dolgozni, hogy kezdik felvenni a versenyt európa szerte a lokális piacokkal. Miközben persze minőségileg egy legalább ugyanolyan, de sokszor inkább jobb, tisztább, kiegyensúlyozottabb, megbízhatóbb és nyilván nagyobb brand-értékkel rendelkező terméket kínálnak. A fogyasztók boldogok, és ha akarják, szinte már nem is kell kétszer egymás után ugyanazt a sört inniuk. Ráadásul a nyugati termékek trendik, mi pedig nem vagyunk kifejezetten patrióta népség. Ez nem kritika, hanem tény. Vannak sörfőzdék, akik külföldön jelentősen nagyobb sikereket tudtak elérni már 2018-ban is, mint otthon. És nem csak azért, mert 2018-ban a magyar sörfőzés elérte az európai szintet. Hanem mert ott ők a trendi külföldi sörfőzde, otthon meg csak a “helyi próbálkozás”.
A globális sörértékelés elterjedésének köszönhetően egy kifejezetten lelkes keménymag ki tud emelni sörfőzdét, és felhelyezni az európai porondra. Fehéroroszországban például egy nagyjából 50 tagú sörfogyasztó társaság, akik “craft beer carousel” névre hallgatnak, eldöntötték, hogy felvirágoztatják a helyi sörfőzést. Az értékeléseikkel több sörfőzdére is felhívták a figyelmet, az egyiket egyenesen a világ toplistájába juttatva. Egy jól sikerült fesztiválozás, vagy egy prominens ember véleménye is okozhat ilyen változást. A májusi BPBW fesztivál talán ezért is volt jelentős. A sörfőzdék megmutatkoztak, és felkeltették az emberek figyelmét. Elkezdett magyar sör áramlani európába, több, mint valaha.
