Útelágazóás. Utelágaózás. Útelágazódáshoz (nehéz szó) értünk, ahol egy látszólag végleges döntést kellett meghoznunk a főzde jövőjét illetően. Egy 9 számjegyű ajánlatot kaptunk a sörfőzde 20%-os tulajdonrészéért egy jó 3-4 hónappal ezelőtt, amit elfogadtunk, mondván, hogy a várva várt fejlesztéseket végre meg tudjuk csinálni. Kvázi arra a szintre kerül a sörfőzde, ahogyan azt megálmodtuk.
Érdekes néha olvasnom a független sörfőzdés vitákat, amikor olyan emberek szólnak be a sörfőzdéknek, akik maguk multinál dolgoznak. Hát nem mondom, hogy feltétlenül több fogalmam van arról, hogy mit jelent függetlennek lenni, de annyi biztos, hogy az elmúlt időszakban sokat gondolkoztunk ezen.
Egyrészről egy természetes folyamat válik természetellenessé. Hirtelen ott vannak azok a dolgok, amiknek még nem lenne ott a helye. Brewery on steroids ugye… Azokért a dolgokért még küzdeni kellett volna és még fejlődni kellett volna ahhoz, hogy megérdemeljük és tudjuk úgy használni, ahogy kell. Van egy varázslat abban, amikor valami organikus, és amikor valami csak a tiétek. Amikor akármit csinálhatok, és nem kapok lebaszást senkitől. Elvégre már eddig is eljutottunk, ahol most vagyunk. Egyszer egy ultra puritán sörös kolléga mondta egy meg nem nevezett eseményre, hogy “na ennek sokkal jobban ki kellett volna vernie a biztosítékot”. Indokolatlanul sokat gondolkoztam ezen azóta, és szerintem most értettem/értettük meg.
A szerződés elkészültével gyakorlatilag az aláírások hiányoztak a papírról, amikor egymásra néztünk, és rájöttünk, hogy mindhárman ugyanarra gondolunk. Kemény buli ebben a stádiumában ennyi pénzt visszautasítani. De vajon az az üzenetünk, hogy ezt így KELL csinálni? Mi van akkor, ha nem akarunk osztalékot még jövőre, vagy azután sem akarunk még? És akkor, ha olyan döntéseket akarunk meghozni, amik pénzügyileg abszolút nem állják meg a helyüket? Mi van akkor, ha leszarjuk, hogy mi állja meg a helyét és mi nem? És akkor mi van, ha csak simán azt szeretnénk látni, hogy mire vittük volna csak mi? Hogy ez a 16 ember mire képes 0%-os közgazdasági végzettséggel.
És ez nem egy kibaszott hamupipőke-sztori. A nagy vs kicsi meg az ilyen álszent hülyeségek. Még csak azt sem fogom mondani, hogy az életünk az, hogy a fogyasztókat szolgáljuk. A lófaszt: a saját álmainkat valósítjuk meg, és a saját korlátainkat feszegetjük. Mi fogjuk megmondani egy új cuccnál, hogy sikerült-e vagy nem. Az, hogy ez mennyire korrelál a piaccal, pedig meghatározza hogy tudunk-e így működni. Eddig tudtunk. És most még jobban így akarunk működni, és ez továbbra sem egy nemes küldetés. Ez semmi más csak kíváncsiság és önbizalom veszélyes elegye. Őszintén úgy érzem, hogy ezzel a csapattal megállíthatatlanok vagyunk, így is, úgy is. Akkor meg miért ne menjünk még inkább a saját fejünk után? Ha még több vélt korlátot és szabályt dobunk ki a kukába. Mi van akkor, ha ez az üzenetünk?
Egy rövid időre tűnt csak drámainak a szituáció, azután úgy éreztük, hogy mindhárman megkönnyebbülünk. Nem írunk alá. Maradunk organikusak és függetlenek.
Az első olyan projektünket pedig, ami egy felvillanyozóan és frissítően intenzív gazdasági kamikaze, várhatóan decemberben fogjuk megmutatni a nagyközönségnek. Egy regionálisan is kuriózumnak számító dolog lesz ez, aztán hogy végül nekünk lesz-e igazunk, azt eldönti az idő. Meg ti. De leginkább mi.