PÁ-LIN-KA!

  • Olvasási idő: 2 perc
You are currently viewing PÁ-LIN-KA!

Vagyis sörpárlat… hivatalosan.

Ezt is ki szerettük volna próbálni, így megkerestük az ország egyik nagyágyúját, az 1 Csepp Pálinkat, hogy lenne-e kedvük egy ilyen közös projekthez.

Megkóstoltuk a söreinket, megkóstoltuk a pálinkákat, és úgy határoztunk, hogy megtalálható a közös nevező, és a közös vágy, hogy valami olyat csináljunk, ami mindkettőnk számára új.

Szóval ez a helyzet: megpróbáltuk a legexkluzívabb páleszt létrehozni evör, nyilván, mert a kihívást láttuk ebben kizárólagosan. Szerencsére ha olyan cuccot adsz egy lepárlónak, ahol úgy van levezényelve egy erjedés, hogy már a lepárlás előtt is fogyasztásra van szánva, akkor valami olyasmi helyzet alakul ki, ami a ‘sz*rból nem lehet várat építeni’ szöges ellentéte. Annyira nem is izgultunk… Már maga a lepárlás is óriási aromaélmény volt, az érési hónapok alatt pedig azért többször szerelmet vallottunk egymásnak egycseppékkel a tudományos mintavételezések során. Ki**ott jó lett, na. 

Kezdésnek két különböző sört választottunk, és próbaadagnak mindkettőből kb 300 liternyit pároltunk le. Ez pálinkanyelven izgalmasan kevés lett, úgyhogy számozott palackok vannak az első két főzetből, amik (tökéletes minőségű) Smooth Hoperator és Burton Ale sörökből készültek.

Mivel nem rendelkezünk ilyen jellegű engedéllyel, mi részünket az Artizan Nagykereskedésen keresztül lehet megvásárolni (magánszemélyeknek is).

kocc